Gyutai Adrián álma

Az időmérős teljesítményén szeretne javítani kedvenc pályáján az Alpok-Adria Bajnokság Superstock 600-as kategóriájának következő állomásán a Tomracing Motorsport Team versenyzője

Gyutai Adrián: „Egy álom válna valóra, ha dobogós lehetnék”

A tavalyi, 125 GP-ben szerzett összetett bajnoki címe után idén az Alpok Adria bajnokság Superstock 600-as sorozatában ezúttal kedvenc pályáján, Rijekában folytathatja eddigi remek szereplését Gyutai Adrián. A Tomracing Motorsport Team pilótája összetettben már az 5. pozícióban áll, és úgy véli, sikerül javítania az időmérős teljesítményén, akkor az sem kizárt, hogy a hétvégén megjavítsa idei legjobb helyezését. Titokban abban reménykedik, hogy az általa jól ismert aszfaltcsíkon akár a dobogóra is felállhat. 

A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége, Gyutai Adrián – aki 2007 után első magyar motorosként, nemzetközi bajnoki címet nyert az Alpok-Adria 125 GP-ben – ezen a hétvégén folytathatja szereplését az Alpok Adria Sorozat Superstock 600-as géposztályában. A 22 éves paksi versenyző ezúttal kedvenc pályáján bizonyíthat az új kategóriájában: a Rijekában megrendezendő versenyen egyértelműen a legjobb ötbe kerülés a minimális cél. Nem véletlen a Tomracing Motorsport Team versenyzőjének optimizmusa, ugyanis, eddig valamennyi, itt futott viadalon dobogóra állhatott, míg tavaly meg is nyerte a versenyt.

„Nagyon várom már a versenyt, hiszen az egyik kedvenc pályámra megyünk, ahol eddig mindig jól szerepeltem, tavaly pedig megnyertem a futamomat.  Úgy érzem, hogy a motorom beállításaival is egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy a mezőny elejében végezzek, és én is egyre magabiztosabb vagyok a Hondán. Ennek ellenére pontosan tudom, hogy ebben a kategóriában még rengeteg a tanulnivalóm, de természetesen igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból és a lehetőségekből. Nagy álmom válna valóra, ha nem szakadna meg az itteni jó sorozatom, és vasárnap megint dobogóra állhatnék” – jelentette ki a 22 éves paksi versenyző.

Adrián idei célja, hogy a hatszázasok között is kivívja az október második felében, a spanyol Albacete-ben rendezendő Európa-bajnokságon való indulás jogát. Ettől jelenleg egy hely választja el összetettben, hiszen a Tomracing Motorsport Team motorosa jelenleg három futamot követően az 5. helyen áll a megszerzett 28 pontjával, és a kontinensviadalra az első négy versenyző kvalifikálja magát.

Ráadásul a mostani időjárási viszonyokat látva azon sem kell csodálkozni, hogy Adrián állandóan a meteorológiai előrejelzéseket bújja, ugyanis nagyon nem mindegy, hogy milyen körülmények várják majd Rijekában.

Az időjárás az előrejelzések alapján kifejezetten nyárias lesz, ugyanis mindenki végig napsütést jósol a hétvégére. De nem árt az óvatosság, hisz az eddigi, ezen a pályán futott versenyeimen megtanultam, az itteni időjárás tíz percenként változhat. Igazából örülnék egy kis esőnek, hiszen egyrészt még egy métert sem mentem az új motorral esős körülmények között, másrészt kifejezetten szeretek esőben versenyezni” – árulta el Gyutai Adrián.

 

Amit a pályáról tudni kell

A pálya neve: Automotodrom Grobnik (Horvátország)

Helyszín: Rijeka

Hivatalos honlap: www.grobnik.hr

Hosszúság:4168,75 m

Átlagos szélesség:10 m

Szélesség a rajtvonalnál:15 m

Kanyarok száma: 15

Irány: az óramutató járásával ellenkező

Pályarekord a Superstock 600-as kategóriában: Jaroslav Černy (szlovák) – Yamaha – 1:31.156 (164,606 km/h) – 2010. május 09.

Rövid történelem

A pálya a horvátországi Rijeka északnyugati részén fekszik, a magyar fővárostól 500 kilométerre. A ring 1978 és 1990 között a gyorsasági motorkerékpár világbajnokság Jugoszláv Nagydíjának adott otthont, amelyet olyan versenyzők nyertek meg többek között, mint Jorge Martinez, Eddie Lawson, Freddie Spencer, Randy Mamola és Wayne Gardner, azaz a sportág legendái. A horvátországi pálya megfelel az FIA és a FIM szigorú szabályainak.

Menetrend

Szombat: 10:25 – 10:55 – első időmérő edzés

                 15:35 – 16:05 – második időmérő edzés

Vasárnap: 8:45 – 8:55 – bemelegítő edzés

                  15:10 – 15:45 – verseny (11 kör)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*