Gyurcsány: vereséget szenvedett az európai, nyitott Magyarország

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a vasárnapi választáson a polgári, európai, nyitott Magyarország szenvedett vereséget.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszél, mellette Molnár Csaba ügyvezető alelnök (j) és Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás elnöke (b) a DK eredményváró rendezvényén a budapesti Anker'tben 2018. április 8-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszél, mellette Molnár Csaba ügyvezető alelnök (j) és Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás elnöke (b) a DK eredményváró rendezvényén a budapesti Anker’tben 2018. április 8-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

    Gyurcsány Ferenc vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján azt mondta, kora este sokkal bizakodóbb volt, de már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy az összes szavazat megszámlálása után a Fidesznek lesz-e kétharmada. Egy kétharmados, “fékevesztett Fidesz”, ami úgy érzi, hogy sikeresen politizált, az a “határtalan agresszió és az embertelenség” politikáját folytatja majd – értékelt.
    Nem találják az ellenszerét annak az egyetlen egy ügyre épülő, ellenségkép építő, iszonyatos médiakampánnyal támogatott politikának, amit a Fidesz az elmúlt években folytat – közölte. Ez egy egymondatos, ráadásul tartalmát illetően hazug politika – tette hozzá.
    A pártelnök ugyanakkor kiemelte, hogy a DK első önálló megmérettetésén bejutott a parlamentbe és megkétszerezi eddigi képviselői számát.
    Megismételte korábbi kijelentését, hogy a választás nem volt szabad és tisztességes, de egyúttal megígérte, hogy továbbra is küzdeni fognak a kormány ellen és nem alkusznak meg a rendszerrel. A DK ádáz ellenfele marad mindannak, amit a Fidesz képvisel – szögezte le.
    Gyurcsány Ferenc az ellenzék összteljesítményre vonatkozó kérdésre azt mondta, még pár órája is azt gondolta volna, hogy a Fidesznek a legrosszabb esetben sem lehet több mandátuma 110-115-nél. Hozzátette, azt el sem tudta volna képzelni, hogy a kormánypárt növeli a listás eredményét 2014-hez képest.
    Az egyéni körzetekben való koordinációról folytatott vita nem segíti egy egységes ellenzékkép kialakulását, de politikai értelemben nem ezt látja perdöntőnek – válaszolta egy másik kérdésre.
    Hajdu László XV. kerületi polgármester a parlamentben folytatja majd a munkáját – felelte egy másik felvetésre.

Forrás:MTI