Gyurcsány: súlyos vereséget szenvedtünk

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője és Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök gyermekükkel leadják szavazatukat a budapesti Áldás utcai Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án. MTI/Szigetváry Zsolt

“Súlyos vereséget szenvedtünk”, súlyos vereséget szenvedett a közös álom arról, hogy milyen Magyarországot szeretnénk – értékelt a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőre virradó éjjel az országgyűlési választás eredményeire reagálva.

    Gyurcsány Ferenc a Márki-Zay Péter által vezetett ellenzéki együttműködésre utalva azt mondta: “a közös hajónak tovább kell mennie”, ugyanakkor egyetértését fejezte ki azokkal, akik szerint a hajó vezetését nem a “legjobb kapitányra” bízták.
    A DK elnöke azt mondta: a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes, de kétségtelen, hogy a magyar választók túlnyomó többsége “ezt a választást így elfogadta és a tegnapi kormánynak adott holnapra is megbízást”.
    Úgy értékelt: a helyzetet bizonyos értelemben tudomásul kell venni, de egyúttal ki kell mondani, hogy azt az álmot, célt, amilyennek látni szeretnék Magyarországot, nem adták fel.
    Gyurcsány Ferenc kitért arra is, a csalódás első óráiban sem szeretné kikerülni a kérdést, hogy a vereség miért következhetett be, s mi a tanulsága.
    Kiemelte: ha valaki csatába és küzdelembe megy, nem adhatja fel azt, amit valójában gondol, valamilyen taktikai megfontolásból. Úgy értékelt: nem lehet egy európai polgári, alapvetően baloldali gondolatú ellenzék egy olyan programmal sikeres, amely sok tekintetben a kormányzó jobb oldalt tekinti példának és mintának.
    “A Fidesz alternatívája a baloldalon, a szabadelvű világban, a mérsékelt jobbközép világban, a zöld világban van” – jelentette ki, hozzátéve: ha ehhez ilyen vezetőt választanak, “aki nem tud, nem akar ilyen politikát folytatni, akkor az bukni fog”.
    “Kétségtelen”, ahogy most a kormányt megválasztották, úgy az ő támogatóik is döntöttek arról pár hónapja, hogy kivel akarnak küzdeni – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint végig kell gondolni, hogy ez jó döntés volt-e. Úgy fogalmazott, “ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon”, akkor erőtlennek, gyávának fog bizonyulni. Márpedig egy “erőtlent, gyávát nem bíznak meg azzal, hogy bármit is vezessen, különösen nem a hazát”.
    A DK elnöke hangsúlyozta: “kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják”, hanem attól, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Ha a kapitány a hajót viharba vezeti, nem éri el a kikötőt, akkor “azok, akik a hajó sorsát rábízták, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány” – fejtette ki, hozzátéve: “azt hiszem, hogy igazuk van”.
    Ezzel együtt azt mondta: a közös hajónak tovább kell mennie, a végső úticél nem változott. “Magyarország Európába tart” – jelentette ki, hozzáfűzve: hosszabb úton, de oda fognak jutni. Ehhez sok mindent újra kell tervezni, de dolgozni fognak Magyarországért, a köztársaságért.

MTI