Gyurcsány Ferenc ételt osztott a Blaha Lujza téren

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (b) pártja ételosztásán Budapesten, a Blaha Lujza téren 2015. január 22-én. MTI Fotó: Marjai János

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (b) pártja ételosztásán Budapesten, a Blaha Lujza téren 2015. január 22-én. MTI Fotó: Marjai János

A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint a szegénység problémáját csak közpénzből, az állami költségvetésből lehet megoldani, erre a pártok nem képesek – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes. Az eseményt követően a párt politikusai és aktivistái ételt és ruhát osztottak a fővárosi Blaha Lujza téren.

    A DK alelnöke kijelentette: ötvenmilliárd forint elegendő lenne arra, hogy minden magyar gyerek meleg ételhez jusson, a kormány viszont 180 milliárdot költött stadionokra. A drámai helyzetről beszélő politikus kiemelte, hogy a különböző felmérések 3-4 millióra teszik a szegények és  5-600 ezerre a nélkülöző gyermekek számát. Hangsúlyozta, hogy a szegénységi adatok jelentősen romlottak az utóbbi négy évben, az Orbán-kormányok alatt.
    Az adományosztás kapcsán elmondta, hogy a DK karitatív akciója hétfőn kezdődött és vasárnapig tart. Kiemelte, hogy hétfő óta pártjuk tagjai az ország összes megyéjét felkeresték és már több mint 65 településen jártak. Az eseményeket a DK tagjainak és támogatóinak pénzéből szervezték – tette hozzá.
    Közölte, hogy a Blaha Lujza téren tartott adományozásra ezer adag meleg étellel, 230 csomag tartós élelmiszerrel és körülbelül 350 kilogrammnyi ruhával készültek. A meleg ételekből száz adagot az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalankórházába visznek – jelentette be.
    Az ország más pontjain eddig körülbelül 450 adag meleg ételt, 220 csomag tartós élelmiszert, tíz kiló gyümölcsöt, hatvan kiló konzervet, másfél tonnányi könyvet, 23-30 mázsa ruhát és 200 pár cipőt osztottak szét – mondta.
    A sajtótájékoztató után a párt politikusai, köztük Gyurcsány Ferenc pártelnök és Gy. Németh Erzsébet elnökségi tag valamint aktivisták osztották ki az élelmiszereket a sorban állók között.

Forrás:MTI