Gyulán az Erkel-emlékház és az AquaPalota várja a látogatókat

Gyulán az Erkel Ferenc Emlékház, a Gyulai Várfürdőben az új AquaPalota várja a látogatókat szombaton, az uniós fejlesztések dél-alföldi nyílt napján, amely keretében az érdeklődők bejárhatják a város két kulturális és turisztikai létesítményét.

    Az Erkel Ferenc Emlékházat 2011-ben interaktív kiállítóhellyé fejlesztették, ahol a hagyományos életmű-kiállítás mellett a látogatók megismerkedhetnek az Európai Unió tagországainak himnuszaival, azok magyar nyelvre fordított szövegeivel és  szerzőivel.     Németh Csaba történész az MTI-nek elmondta: a szombati nyílt nap Erkel Ferenc és szülővárosának kapcsolatát helyezi előtérbe. Felidézte: a zeneszerző a nyarakat rendszeresen Gyulán töltötte rokonainál, a Bánk Bán első felvonása is egy ilyen alkalommal született az Almásy Kastély kertjében.     A vendégek érintőképernyők segítségével megismerhetik Erkel Ferenc és fiainak életét, információt kaphatnak Erkel Sándorról, aki az Operaház igazgatója volt, Erkel Elekről, a Népszínház igazgatójáról és Erkel Gyuláról, aki a Zeneakadémián tanított. A nyílt nap alkalmából óránként lesz tárlatvezetés, élő kamarakoncert, Péli Tibor történész pedig Liszt Ferenc életéről tart előadást.     A Gyulai Várfürdő decemberben átadott, mintegy kétmilliárd forintból felépített új AquaPalotája szombaton szakmai vezetéssel várja a látogatókat. Az első száz látogató ingyenes belépőt kap.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*