Győzelmi beszéde ellenére Clinton holtversenyben van Sandersszel

Az amerikai elnökválasztási kampányt megnyitó hétfői iowai jelölőgyűlés zárultával egyértelmű lett, hogy a republikánusok Ted Cruz mellett döntöttek, a demokratáknál azonban Clinton és Sanders egyelőre holtversenyben van.

    “A jó Isten áldja meg Iowa remek államát” – kezdte győzelmi beszédét Ted Cruz texasi szenátor, aki a dicsőséget Istennek tulajdonította. Hozzátette: e hétfői győzelem a kisemberek győzelme. Aki Iowában győz, az az Egyesült Államok elnökválasztását is megnyeri – mondta optimizmustól telten. “Minket nem a washingtoni politikai osztály választott, minket nem a lobbisták választottak, minket a leghihetetlenebb erő választ meg: az amerikai nép” – hangoztatta szünetekkel és gesztusokkal hangsúlyosabbá tett beszédében a republikánus győztes.
    Szükségesnek látta azonban közölni azt is, hogy a hétfő este azon amerikaiak győzelme, akik viselték az elmúlt Obama-évek terhét. Cruz szerint kampánya amerikaiak millióinak mozgalma lett, mindazoké, akik azt akarják, hogy Amerika visszatérjen a szabad piachoz, az alkotmányos szabadsághoz és a zsidó-keresztény értékekhez. “Igen, képesek vagyunk rá” – kölcsönözte Barack Obama elnök nyolc évvel ezelőtti kampányszlogenjét a konzervatív politikus.
    Ted Cruzzal egy időben jelent meg hívei előtt a demokrata Hillary Clinton is, aki büszkén jelentette ki: “Progresszív vagyok.” Kampányában hangoztatott ígéreteit ismételte meg elnökké választása esetére: általános egészségbiztosítást, a klímaváltozás káros következményeinek visszaszorítását, az azonos neműek házasságkötési jogának megteremtését valamennyi szövetségi államban. A demokraták elnökjelöltségre esélyes politikusa úgy fogalmazott: a demokratáknak össze kell fogniuk a republikánusok víziója ellen, egységre szólította pártja híveit, és azt mondta: nem engedhetik meg, hogy a republikánusok megosztó politikája érvényesüljön.
    Az egykori külügyminiszter azonban még nem győzött. A szavazatszámlálás előrehaladtával előnye apadni látszik pártbeli vetélytársával, Bernie Sandersszel szemben. Győzelmi beszéde elhangzásakor mindössze 0,2 százalékos volt előnye.
    “Látszólag holtversenyben vagyunk” – mondta a Clinton után hívei előtt megjelenő Bernie Sanders. A vermonti szenátor meghatottnak mondta magát, amiért 3,5 millió amerikai küldött anyagi hozzájárulást a kampányhoz vagy jelentkezett önkéntesnek. “Nagyon büszke vagyok rá, hogy a miénk az egyetlen csapat, amelynek nincs politikai akcióbizottsága, nem kap pénzt nagyvállalatoktól és nagybankoktól” – mondta Sanders.
    Ismét kiállt amellett, hogy Amerika ne a milliomos döntéshozók országa legyen, hogy ne a Wall Street spekulánsai irányítsák az amerikai gazdaságot, hogy olyan gazdaság épüljön ki, amely a dolgozó családokat segít, nem csak a milliárdosokat.

Forrás:MTI