Gyorsultam, de a pontszerzés így is messze volt

A Complus SMS Racing magyar motorosában alapvetően pozitív benyomásokat hagyott a 2013-as francia nagydíj, persze a hondás versenyző ettől függetlenül bánja, hogy nem volt esélye a pontszerzésre.

Hűvös, ködös idő fogadta a Supersport mezőnyét a magny cours-i versenyhétvége reggeli bemelegítő edzésén, hiszen a pilóták mindössze tizenhat fokban kezdték meg a felkészülést a 13:30-kor rajtoló viadalra. Németh Balázs a 26. helyről vágott neki a huszonkét körös versenynek és a magyar motoros már a kezdetektől próbált minél feljebb kapaszkodni, habár apróbb nehézségei akadtak az első körökben. A viadal során Balázs megjavította a szombati kvalifikációs idejét végül pedig a huszonegyedik helyen zárta az idő előtt megszakított futamot. Az utolsó kör kezdetén baleset miatt kénytelenek voltak a szervezők leállítani a versenyt, még mielőtt a budapesti pilóta teljesen utolérte volna az előtte haladó Alex Schachtot és Luca Marconit.

A futamot Kenan Soufoglu nyerte a bajnoki éllovas Sam Lowes előtt, aki egyébként a második helyének köszönhetően megszerezte a Supersport világbajnokság 2013-as bajnoki címét. Mivel a szezon vége karnyújtásnyira van, ezért most már a jövő évvel kapcsolatos változások is egyre aktuálisabbak, úgy mint például néhány szabálymódosítás. A Supersportban például azt tervezik, hogy 2014-ben minden versenyző csak azt a váltóáttételt használhatja egész évben, amely mellett a szezon elején leteszi a voksát.

A sorozat idei utolsó versenyére október 20-án, a spanyolországi Jerezben kerül majd sor.

Németh Balázs: „A verseny kissé nehezen indult, mivel a felvezető körön és a rajtrácson bepuhultak a fékeim, a futam során pedig csak úgy tudtam állítani rajtuk, ha elvettem a gázról a kezem. Ettől függetlenül próbáltam az előttem lévőkkel tartani a lépést és feljebb kapaszkodni. A szombati tempómhoz képest sikerült gyorsulnom, amivel elégedett vagyok, de a pontszerzés így is messze volt. A verseny végén egyébként jobb állapotban voltam az abroncsaim, mint a többieknek, ami bizakodásra adott okot, de sajnos idő előtt leintették a viadalt. Amennyiben még lett volna egy kör, akkor szerintem bármi megtörténhetett volna, hiszen épp Marconit és Schachtot üldöztem.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*