Győrfi Alen 12. az ideiglenes rajtrácson

A H-Moto Team versenyzője, Győrfi Alen eddig ott folytatja Portimaóban, ahol Monzában abbahagyta. A FIM Superstock 1000 Kupa legutóbbi, olasz futamán a pontszerző 12. helyen végzett a magyar motoros, aki pénteken, a portugál versenyhétvége első időmérő edzését is ugyanebben a pozícióban zárta, így a második időmérő edzés előtt a 12. helyet foglalja el az ideiglenes rajtrácson.

Portimao nehéz diónak ígérkezett előzetesen Győrfi Alen számára, hiszen a 23 éves kiskunhalasi versenyző az előző évben ezt a futamot kihagyta, és eddig életében csupán egyszer versenyzett a portugál ringen. Ennek megfelelően a délelőtti szabadedzés még az ismerkedés jegyében telt, Alen felelevenítette régi emlékeit a technikás pályáról, és újra elsajátította annak vonalvezetését.

Mindebben nem könnyítette meg a dolgát, hogy BMW-jének hátsó lengéscsillapítója nem működött megfelelően, ezért a féktávokon rendre elemelkedett a hátsó kerék a földről. Az első szabadedzést Alen így a 20. helyen zárta a 27 fős mezőnyben, 1:51.927-es idővel.

A korábbi Európa-bajnok motoros sem az eredménnyel, sem motorja viselkedésével nem volt elégedett a szabadedzést követően, ezért a délutáni időmérő edzés előtt csapata radikális mértékben változtatott az első és a hátsó csillapításon, valamint a váltóáttételen is.

A változtatások meghozták a várt eredményt, hiszen az időmérőn Alen körről körre gyorsult, és a végén három másodpercet javított saját délelőtti legjobbjához képest, aminek köszönhetően a biztató 12. helyen zárta a pénteki napot. A tempó tehát jónak tűnik, és ami különösen a verseny szempontjából lehet biztató, hogy csúcssebesség tekintetében a 4. legjobb volt a mostani időmérőn Alen, az első szektorban pedig a 6. legjobb részidőt futotta. Ez a futamon elvileg megkönnyítheti majd neki a további felzárkózást a mezőnyben.

Pláne annak ismeretében, hogy az utolsó két gyorskörében egyaránt forgalomba került az utolsó szektorban, így szombaton elméletileg ott is tud majd még jelentős mértékben gyorsulni. Emellett a futóművön is tovább próbál finomítani a csapat, amitől további gyorsulást vár az első napot 4. legjobb BMW-sként záró magyar pilóta.

Győrfi Alen :-„A délelőtti szabadedzés lényegében minden szempontból annak a jegyében telt, hogy minél jobban felkészüljünk a délutáni időmérő edzésre. Mivel tavaly kihagytam ezt a versenyt, így a nap elején most az volt a legfontosabb, hogy minél hamarabb visszajöjjön a pályaismeret, és a délutáni időmérőn már elkezdhessük a határokat feszegetni a motorral. A kvalifikációra sikerült jól beállítani a motort, és próbáltam gyors pilóták után menni, hogy minél jobb időeredményt sikerüljön elérnem. Az utolsó szektorban többször is feltartottak picit, ezért úgy érzem, ott még mindenképp tudok majd jelentős mértékben gyorsulni. Ez azért is jó hír, mert csak fél másodpercre vagyunk a top10-től, tehát minimális javítással is komoly pozíciókat nyerhetünk holnap. A hátsó futóművön kell még picit dolgozni, és a holnap délelőtti szabadedzésen még néhány új beállítást is kipróbálunk, hogy tényleg minél tökéletesebben felkészüljünk a második időmérőre. Úgy gondolom, hogy az első napon végzett munkánkkal elégedettek lehetünk, holnap innen próbálunk majd tovább építkezni.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*