Gyömrői drogtermesztők

A drogtermesztők egy gyömrői ház udvarán rohadó régi katonai teherautó felépítményében is termesztették a marihuánát. És még három másik ültetvényen, amelyeket a rendőrök egytől-egyig felszámoltak.

NNI_kábítószer-002

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Debreceni Osztálya kábítószer-kereskedelem miatt folytat nyomozást S. Ferenc alsónémedi lakos és társai ellen. Az 53 éves férfi és a köré szerveződő bűnözői csoport tagjai egymás tevékenységéről tudva, különböző helyszíneken marihuánaültetvényeket alakítottak ki, és a megtermelt kábítószert Budapesten, illetve Pest megyében értékesítették.

A banda elfogására a KR NNI nyomozói a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársainak közreműködésével összehangolt akciót szerveztek 2020. június 8-án hajnalra. A rendőrök több helyszínen csaptak le egyszerre, és a művelet során összesen hat embert fogtak el, tíz kutatást tartottak, illetve felfedtek négy vadkenderültetvényt (Budapest XXIII. kerületében és Tápióságon egyet-egyet, Gyömrőn kettőt), amelyeknél helyszíni szemlét tartottak.

A nyomozási cselekmények alkalmával a nyomozók a különböző helyszínekről lefoglaltak 198 tő cannabisnövényt, 16.751 gramm leszüretelt marihuánát, illetve csekély mennyiségű kábítószergyanús port, feltehetően kokaint. A lefoglalt drog feketepiaci értéke körülbelül 62 millió forint.

A KR NNI Debreceni Osztályának munkatársai az elfogott négy férfit és két nőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.