Gyógyszerkartellt büntetett csaknem 2,5 milliárd forintra a GVH

Összesen csaknem 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki egy gyógyszerkartell résztvevőire, három gyógyszer-nagykereskedő cégre és két tanácsadó vállalkozásra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

    A GVH keddi közleménye szerint a Budapesti Egészségközpont Zrt. 2011. novemberében gyorsított meghívásos közbeszerzési eljárást írt ki a fővárosi önkormányzathoz tartozó tizenkét kórház számára, évente ötmilliárd forint értékben. A kiíró külső szakértőként alkalmazta a PharmAudit Kft.-t, amely az eljárás alá vontak összejátszását szervezte a Mezadin Piackutató és Marketing-kommunikációs Kft. segítségével.
    Az elmarasztalt vállalkozások közösen érték el a pályázati kiírás módosítását úgy, hogy a pályázati feltételeket csak az Euromedic-Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt., a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. és a TEVA Gyógyszergyár Zrt. tudja teljesíteni, így a keret-megállapodásos közbeszerzési eljáráson csak ez a három nagykereskedő tudott indulni – közölte a versenyhivatal.

Forrás:MTI