Gyilkosság, intrika és árulás az „örök városért”

Egy érdemtelenül keveset említett, mégis rendkívüli csata részletei bontakoznak ki A becstelen római csata című filmben. Fény derül azokra az indokolatlan gyilkosságokra és folyamatos erőszakra, amelyek a németek 1943-as megszállása alatt jellemezte az olasz fővárost. Eddig soha nem látott titkos dokumentumok és megrázó vallomások a múltból június 18-án, szombaton a DoQ műsorán.

Róma 1943-as német megszállásával kilenc hónapos ádáz harc indult az „örök város” irányításáért. Gyilkosságok és folyamatos erőszak jellemezte ekkor az olasz fővárost, ami azért is érthetetlen, mert a szövetségesek célja az volt, hogy megőrizzék a szent város szakrális intézményeit és kincseit. A becstelen római csata című dokumentumfilmben szemtanúk, informátorok, opportunisták, kémek és kettősügynökök vallanak a harc eseményeiről, valamint olyan németek is megszólalnak, akik a halált is megkockáztatták, hogy zsidókat mentsenek. A dokumentumfilm – amelyben eddig soha nem látott titkos iratok is felszínre kerülnek – Robert Katz Harc Rómáért című könyvén alapul. A szerző ellen öt büntetőeljárás is folyamatban volt egyetlen kijelentése miatt: „a kommunizmustól való félelem fausti paktumot eredményezett a Vatikán és a megszálló németek között”. A becstelen római csata a történelemhez hű módon göngyölíti fel a II. Világháború ezen sötét hónapjait, amikor is az „örök város” sorsa és jövője alapjaiban kérdőjeleződött meg.

A becstelen római csata június 18-án (szombaton) 21:05-kor a DoQ televízió műsorán!