Gazsi Júlia: „A megfizethető árért cserébe igazi minőséget adunk”

A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum méltóképpen ünnepli meg szeptemberben a 15. születésnapját

Gazsi Júlia: „A megfizethető árért cserébe igazi minőséget adunk”

A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum a biztonságos közlekedés fontosságának üzenetét szeretné minél több emberhez eljuttatni. Minden korosztályhoz szól a kampányuk idén, a tanpálya jubileumi 15. évében. A Tanpálya jelenleg felújítás alatt áll, ám ahogy azt Gazsi Júlia ügyvezető elárulta, a harmincmillió forintos beruházás elvégzése után egy teljesen megújult külsővel, valamint programjaikban a modern kor követelményeiknek megfelelően folytatják munkájukat a biztonságos közlekedésért: hazai terepen a Nemzeti Közlekedési Hatósággal együttműködve, míg a nemzetközi partnereik között már ott található az FIA Action for Road Safety programja is.

– Jubileumi évhez érkezett el idén a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum. Ha valakinek röviden, pár mondatban be kellene mutatni a tevékenységüket, mit emelne elsősorban ki?

– Mindenképpen a tapasztalatunkra helyezném a fő hangsúlyt, hiszen a Tanpálya éppen 15 évvel ezelőtt épült osztrák mintára, és a mögöttünk hagyott nem kevés idő, valamint a folyamatos megújulás miatt úgy érzem, nagy szakmai előnnyel rendelkezünk képzési területen. A kurzusaink lényege a kár-, és baleset-megelőzés minden járművet vezető számára kortól és nemtől függetlenül. Folyamatosan fejlesztjük képzéseinket a felmerülő igényeknek megfelelően, kihívásnak tekintjük az egyéni kéréseket is, örömmel oldunk meg minden extrém feladatot is, nyitottak vagyunk ügyfeleink elképzeléseire. Így a kínálatunkban már megtalálható üzemanyag megtakarítási, vagy “defenzív” és “off-road” kurzus is, továbbá a cégekre szabott csapatépítő tréning is. 2013-ban indult el, és reményeink szerint a jövő év tavaszától kezdve már teljes kapacitással fogadja a motoros társadalom valamennyi rétegét a Motoros Akadémiánk, ahol saját és iskolai motorokkal végezhetőek el a biztonságos közlekedésben nélkülözhetetlen vezetéstechnikai feladatok. Képzett instruktoraink kis létszámú csoportokban, külön kérésre egyénileg is oktatnak, így biztosítva a maximális figyelmet a képzés teljes időtartama alatt.

– Említette, hogy kortól függetlenek a kurzusaik. Netán a gyermekes családoknak is tudnak komplex tanfolyamot ajánlani?

– Nálunk minden korosztály talál magának való képzési típust, még az óvodások és kisiskolások is, akiknek immár második éve szervezünk környezetismeret óra keretében fél és egész napos közlekedési napokat. Együttműködünk az oktatási intézményekből érkező pedagógusokkal, hogy a képzésen részt vevő gyerekek olyan élménnyel összekapcsolt tapasztalati tudást szerezzenek, amely kiválóan illeszkedik a korosztályuk és iskolájuk tanrendjébe.  Ugyancsak második éve tartottunk kétszer egy heti beosztásban általános iskolások számára nyári táborokat, ahol a legfontosabb közlekedési ismeretek mellett számos kiegészítő programmal (gokart, off-road feladatok, élményautózás, kirándulások) tettük izgalmassá a számukra az itt eltöltött napokat. Gondolunk a nagyobbakra is: nagyon fontos a számunkra, hogy a fiatal, frissen szerzett jogosítvánnyal rendelkezők (motoros és autós egyaránt) részére olyan kurzusokat szervezzünk, ahol olyan ismereteket szerezhetnek, amelyek segítségével a közutakon is balesetmentesen közlekedhetnek, megtanulhatják, miként kell bizonyos vészhelyzetben reagálniuk. Ebben a programunkban nagy segítségünkre vannak olyan közismert személyiségek és családtagjaik, akikre odafigyelnek az emberek és hitelesen tudnak pozitív gondolatokat közvetíteni, példát mutatni.

– Gondolom, azért ettől függetlenül a felnőttképzés a fő irányvonaluk…

– Ez így van, hiszen az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy 70%-ban a vállalatok veszik igénybe szolgáltatásunkat dolgozóik, partnereik számára. Hogy ez vezetéstechnikai kurzus, vagy éppen csapatépítő tréning, ez a megrendelőn múlik. Igyekszünk mindent megtenni, hogy a magánemberek is minél nagyobb számban eljussanak hozzánk. Van már kurzusunk igen kedvező áron is, több akciót, családi programot is szerveztünk, külső helyszíneken is megjelentek a munkatársaim, akik ezeken a helyszíneken is igyekeztek a balesetmentes közlekedésnek minél nagyobb propagandát csinálni. A legutóbbi ilyen rendezvényünk a kecskeméti Repülőnapra való kitelepülés volt, ahol kollégáim – a nagy hőség ellenére – mintegy 430 gyerekkel és szüleikkel foglalkoztak aktívan a két nap alatt.

– Ha valaki szeretné kipróbálni a szolgáltatásaikat, mire kell elsősorban készülnie? Mit kap itt az ember a pénzéért?

– A Tanpályánkon minden olyan elem megtalálható, ami az ilyen jellegű pályák sajátossága: körpálya, az igen népszerű rántópad, ABS pálya, lejtőspálya. Nagyon ügyelünk a minőségre és a pályák állagmegóvására. Két lépcsőben teljesen felújítjuk a pályáinkat: tavaly ötven, míg idén a második egyben befejező fázisban mintegy 30 millió forintból szinte újjá varázsoljuk valamennyi pályánkat. Külön öröm, hogy mindezt társaságunk teljesen önerőből finanszírozza.

– Jelent-e csáberőt a Tanpálya számára, hogy a hazai autóversenyzés központjában, a Hungaroringen található?

– Úgy érzem, hogy igen, és ezt annak köszönhetjük, hogy a Hungaroring Sport Zrt-vel igen szoros együttműködésben mára már kiegészítettük hazánkban egyedül álló Off-road képzési Centrummal és Motoros Akadémiával a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumot. Sokan nem is sejtik, hogy a Hungaroring közepén egy 22 hektáros erdő van, igen kiterjedt erdei úthálózattal.  Remek helyszín a 4×4 vezetéstechnikai tudás megszerzéséhez, vagy csapatépítéshez. Azt gondolom, minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy büszkék vagyunk a létesítményünkre.

– A rendszerváltás óta szinte minden magára valamit is adó cég minőségbiztosítási tanúsítványt szerez. Rendelkeznek valamilyen ISO-bizonyítvánnyal?

– Nagyon fontos számunkra, hogy hazai viszonylatban megfizethető vezetéstechnikai szolgáltatásunkat, igen magas minőségi színvonalon végezzük, ezt minden kollégában tudatosítjuk. A legjobb bizonyíték erre, hogy 2005 óta minőségbiztosítási rendszer mentén végezzük munkánkat, idén nyáron ismételten egy sikeres auditon vagyunk túl. Visszaméréseink alapján, igen jó jelzéseket kapunk vendégeinktől a szolgáltatásaink színvonalával, szakembereink felkészültségével kapcsolatban. A siker titka a csapat összetartásában és magas képzettségében rejlik.

– Az idei 28. Formula 1 Magyar Nagydíj alatt az FIA is elismerte a törekvéseiket és a munkájukat. Merre lehet megtalálni a továbbfejlődés lehetőségét?

– Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy az idei F1 Magyar Nagydíj alatt többek között az MNASZ közreműködésével – elismerve többéves munkánkat a baleset megelőzés területén – magától az FIA elnökétől, Jean Todt úrtól vehettem át az „FIA Action for Road Safety” kampányát szimbolizáló sisakot – amelyet több híres pilóta is ellátott a kézjegyével –, ezzel csatlakozva a nemzetközi szövetség által is meghirdetett biztonságos közlekedésért programhoz. Hazai színtéren is keressük azokat a szervezeteket, akikkel hatékonyan együttműködhetünk a fent említett céljaink megvalósításában. Több további együttműködési megállapodás van előkészítés alatt, pl. a Nemzeti Közlekedési Hatóssággal, a Traff.hu és a Global Road Safety Program képviselőivel működünk együtt sikeresen.

– Netán a nyílt titokként kezelt születésnapi partin írják alá a megegyezést az NKH vezetőivel?

– Többször említettem, hogy a pálya 15 éves, ezt méltóképpen szeretnénk megünnepelni névadó szponzorunkkal, a Groupama Garancia Biztosítóval közösen. Erről még sok mindent nem szeretnék elárulni, de mindenképp beszámolunk majd a terveinkről, amelynek egy programpontja lesz a megállapodás aláírása is a gyönyörűen felújított Tanpályán.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*