Gazdára leltek a legendás vándorhajók

A hétvégén lezajlott Sukorón a Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság, ahol – a tavalyi évhez hasonlóan – két férfi és egy női versenyszám győztesei egy-egy piros WebEye Vándorhajó boldog tulajdonosaiként térhettek haza. A különleges sporteszközöket a hagyományhoz híven egy teljes éven keresztül használhatják majd az idén 14 éves ifjú bajnokok, edzéseken és versenyeken egyaránt.

Idén a K-1 női kölyök kategóriában Petrán Fanni Edina a KSI SE, K-1 férfi kölyök kategóriában Bayer Gergő Zsolt a Csepeli Indotek Kajak-Kenu Egyesület, C-1 kölyök kategóriában pedig Cseh Olivér, az Atomerőmű versenyzője vihetett haza egy-egy kajakot, illetve kenut.

A versenyzőknek két alkalommal kellett megküzdeniük az elismerésért, akárcsak a tavalyi évben. Az egyik a 2013. június 1-2. között megrendezésre került Sukorói Országos Diákolimpia 2000 méteres egyes versenyszámai, a másik pedig a 2013. augusztus 2-4. között szintén Sukorón tartott Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság, Kolonics György emlékverseny 1000 és 4000 méteres egyes versenyszámai voltak.

„A híres piros vándorhajók már 20 évvel ezelőtt is státuszszimbólumnak számítottak és nincs ez másként ma sem. A visszajelzésekből azt látjuk, hogy a versenyzők nagyon szeretik ezeket a hajókat és erősen motiválja őket a megszerzés lehetősége. Egy jó minőségű hajó nem olcsó, és azért még mindig sokan vannak, akik nem engedhetik meg maguknak ezt a kiadást. Az ő számukra ezért különösen nagy vonzerővel bír a vándorhajók megnyerésének esélye” – mondta el Csabai Edvin, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai referense.

A 100%-ban magyar tulajdonú Lambda-Com Kft. Európa 14 országában van jelen telematikai szolgáltatásaival. A vállalatcsoport elkötelezett támogatója a magyar kajak-kenu sportágnak és évről évre keresi a lehetőségeket a fiatal tehetségek segítésére. Így talált rá a nemzetközi szinten is elismert versenyhajókat gyártó Hódy Sport Kft-re. A két vállalat együttműködésének és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség partnerségének köszönhetően immár második éve adják át a piros WebEye hajókat az arra legérdemesebbeknek.

„A magyar kajak-kenu sportág hosszú távú sikerének kulcsa a megfelelő utánpótlás. A Lambda-Com Kft. ezért úgy döntött, hogy szerepet vállal az ifjú tehetségek támogatásában és feléleszti a »csepeli piros hajók« hagyományát. Bízunk benne, hogy a hajókkal járó dicsőség ösztönzőleg hat majd a fiatal evezősökre, és a győztesek a világszínvonalú sportszerek birtokában tovább tudják növelni teljesítményüket” – mondta el Bernáth Anikó, a Lambda-Com Kft. kommunikációs vezetője.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*