Gazdag államtitkár

Az egyik internetes hírportál szerint Giró-Szász Andrásnak 750 millió forintos követelése van a számos kormányzati szerződéssel rendelkező Strategopolis Kft felé. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár korábban tulajdonosa is volt a cégnek, melyet egyszer már eladott, visszavett és most újra eladott, a 750 milliós követelés pedig ebből származik. Az államtitkár ezen kívül rendelkezik 140 millió forint megtakarítással, egy 30 milliós jachttal és egy 200 négyzetméteres balatoni nyaralóval is első vagyonnyilatkozata szerint.

Nem telik el úgy nap, hogy ne derülne ki egy fideszes politikusról, hogy megmagyarázhatatlanul nagy vagyonnal rendelkezik, melyet többnyire állami pénzen felhizlalt magáncégek tagjaként keresett. A mai nap hirtelen meggazdagodott kormánypárti politikusa Giró-Szász, aki pár év alatt akkora vagyont halmozott fel, melyről egy becsületesen dolgozó magyar ember álmodni sem merne. Az államtitkár luxusterepjárójának 200 ezer forintos benzinköltségét még így is az adófizetők pénzéből fizeti az állam, miközben milliók élnek nyomorban és minden korábbinál több gyermek éhezik Magyarországon.

A Demokratikus Koalíció mélységesen elítéli a korrupt Orbán-kormányt és annak minden tagját, akik közpénzszivattyúként használják az állami megrendeléseket, a törvényhozást és magáncégeiket. A DK kíváncsian várja, hogy ki lesz a holnapi nap hirtelen meggazdagodott fideszese, mert hogy lesz, abban teljesen bizonyos- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében  Kakuk György, a DK  elnökségi tagja.