GÁJER BÁLINT EGYEDÜL FOLYTATJA

Persze Bálintnak csak a karrierjében történik változás, a swing énekes párkapcsolata töretlenül boldog, párja, Brigi mindenben mellette áll.

Gájer Bálint, A Dal 2015 harmadik elődöntőjének fellépője, és a Group’N’Swing öt év sikeres közös munka után úgy döntöttek, hogy február 7-től külön folytatják zenei pályafutásukat. A búcsú közös megegyezésen alapult, a kölcsönös tisztelet jegyében, így az énekes a jövőben csak saját zenekarára és szólókarrierjére koncentrál majd. Bálint a különválás kapcsán elmondta: „Nem volt könnyű, de választottam, a saját utamon haladok tovább. Köszönöm a Group’N’Swing zenekar tagjainak, hogy mellettem állnak ’A Dal’ című versenyben február 7-én, és erre bíztatják majd a rajongókat is. Mindenkinek ilyen elválást kívánok!

Bálint felkészülése A Dal 2015 elődöntőjére egyébként nem volt zökkenőmentes, ugyanis a múlt héten annyira lebetegedett, hogy még egy fellépést is le kellett mondania. Szerencsére Brigi, a barátnője végig mellette volt, ápolta, szigorú kúrára fogta és úgy tűnik, hogy a szombati műsorban Bálint újra kirobbanó formában lesz.