Frissítő nyári fesztiválok a „királyi” városokban

A Közép-dunántúli régió mindkét királyi városa kitűnő fesztiválokkal színesíti a nyarat. Veszprémben már javában zajlanak az Auer Hegedűfesztivál programjai. Az augusztus 2-7 között megrendezésre kerülő fesztiválon a komolyzene világsztárjait látja vendégül a Királynék városa. A programsorozatot az elmúlt évben indították útjára a városban született Auer Lipót hegedűművész és zenepedagógus tiszteletére. Olyan nevek fémjelzik az eseményt, mint Glenn Dicterow, a New Yorki Filharmonikusok legendás koncertmestere, vagy Liana Isakadze, akit évtizedek óta nem hallhattunk Magyarországon. A fiatal generációt az örmény Khachatryan testvérpár képviseli, de a fesztiválon zongorázik Kocsis Zoltán is.

A következő héten már Székesfehérváron, a Királyok városában indul útjára a nagyszabású, 10 napos fesztivál, a Királyi Napok (augusztus 12-21), melynek kiemelkedő eseménye a Koronázási Ünnepi Játékok lesz. A szertartásjáték az idei évben II. (Vak) Béla koronázását jeleníti meg parádés szereposztásban, közel kétszáz résztvevővel, a magyar királyok koronázásának egykori helyszínén.

Története és legendái esténként a Fény utca fénnyel festett, mozgó történelmi képregényén köszönnek vissza. A rendezvény alatt felépül egy középkori város a belváros közepén, ami tárgyi hitelességgel és az amatőr színjátszók ellenállhatatlan közvetlenségével vonja be a nézősereget a középkori élet mindennapjaiba. A szintén középkori vásári forgatagban időről időre feltűnnek a csaknem öt méter magas királyi óriásbábok is, majd vezetésükkel augusztus 20-án nagyszabású történelmi felvonulás kezdődik. A Királyi Napok szintén kiemelkedő eseménye lesz augusztus 16-án a Nemzeti Emlékhely színpadán a Musica Sacra hangverseny, ahol Rossini világhírű oratóriumát, a Stabat Matert Rost Andrea és a moszkvai Bolsoj vezető szólistái adják elő. Majd a programokat a több mint húsz éve töretlen népszerűséget élvező Nemzetközi Néptáncfesztivál 5 napos tánckavalkádja zárja.