Frenák Pál kapta az idei Moholy-Nagy Díjat

Frenák Pál_Fotós-kirschner anna_kicsiA kortárs magyar táncművészet meghatározó alakja, Frenák Pál vehette át a Moholy-Nagy Díjat Fülöp József rektortól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ünnepségén. Az ünnepségen Zsótér László Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikusnak professor emeritus címet adományozott az egyetem szenátusa.

A díjat idén Frenák Pál koreográfus, táncművész kapta, aki egyedülálló, impulzív táncnyelvet hozott létre, melyet a mimika, a jelnyelv és a test mozgásának integrált használata jellemez. Munkáinak innovatív tér- és testhasználata meghatározó hatással volt a hazai kortárs tánc fejlődésére. Radikálisan új stílusú, erősen dinamikus mozgásvilága mellett koreográfiáinak felismerhető védjegye a társműfajok (cirkusz, színház, divatbemutató, kortárs zene) beemelése az előadásokba. Kétszer nyerte el a hazai kortárs táncszakma legrangosabb díját, a Lábán Rudolf-díjat. 2002-ben Harangozó-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2007-ben Imre Zoltán koreográfusi díjjal, 2014-ben pedig Budapestért Díjjal tüntették ki.

Frenák Pál határokon átívelő életművének alapja gyermekkorából eredeztethető: siket és nagyothalló szülők gyermekeként Frenák elsőként a jelnyelvet sajátította el. Az eltérőhöz, a szokatlanhoz való viszonya zsigerileg determinált adottság. A gyermekkorban kialakult nem-verbális kommunikáció-érzékenysége termékeny talajra talált nála a táncban. Ugyanez az eltérő szemléletmód,és érzékenység kellett ahhoz, hogy egy tánc-rehabilitációs program keretében sérült gyermekekkel foglalkozzon, és segítse beilleszkedésüket a francia társadalomba. Koreográfusi, alkotói munkája mellett rendszeresen tart szakmai workshopokat, társulatával ingyenes beavató előadásokat ad középiskolások részére, közönségtalálkozókon vesz részt, és mindvégig nagy hangsúlyt helyez a más művészeti ágakkal és a közönséggel fenntartott folyamatos párbeszédre. Frenák Pál művészi pályája a maga európai szemléletmódjával, műfaji határokon túlmutató, integráló alkotói hozzáállásával minden mozzanatában példaértékű, a magát magyarországi szellemi műhelyeként meghatározó Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közössége számára.

 20151126_gosztomgergo_DSC5788