Fővárosi Ítélőtábla: időszerű ítélkezés, fenntartható fejlődés

A Fővárosi Ítélőtábla újra eredményes évet zárt. A 2017. évhez viszonyítva az érkezés 5,5 százalékkal, a folyamatban maradt ügyek száma 11,9 százalékkal csökkent – derült ki a szervezet évértékelő sajtótájékoztatóján. Az OBH által meghirdetett 2018. évi „Fenntartható Fejlődés Program 2-ben” az ítélőtáblák rangsorában a szervezet második helyen végzett.

Dr. Ujvári Ákos, sajtószóvivő és Dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke

Dr. Ujvári Ákos, sajtószóvivő és Dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke

A Fővárosi Ítélőtáblához 2018. évben 7432 ügy érkezett. Befejezésre 7764 ügy került. Év végén 1362 ügy maradt folyamatban. Ebből a Fővárosi Ítélőtáblához 2018. évben 2451 peres ügy érkezett és 2552 ügy került befejezésre, amelyek nem tartalmazzák a harmadfokú peres ügyeket. Év végén folyamatban maradt 751 ügy.

– A 2017. évhez viszonyítva az érkezés 5,5%-kal, a folyamatban maradt ügyek száma 11,9%-kal csökkent – összegzett Dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke.

 

A folyamatban maradt 601 ügy 26 százalékos csökkenés a 2017. évihez képest. A Fővárosi Ítélőtáblán átlagosan egy tanács összesen 308,6 ügyet fejezett be tavaly. Az időszerű ítélkezést mutatja, hogy 2018-ban az azt megelőző esztendőhöz képest a polgári ügyszakban 60 százalékkal, a gazdasági ügyszakban 50 százalékkal csökkent az 1 éven túl folyamatban maradt peres ügyek száma. A Fővárosi Ítélőtáblán a polgári ügyszakban a peres ügyek 98,5%-a, a gazdasági ügyszakban 96,5%-a, a büntető ügyszakban 99,7%-a, a katonai ügyszakban 100%-a 1 éven belül fejeződött be a 2018. évben.

A polgári, a büntető és a katonai ügyszakban a nemperes ügyek 100%-a, a gazdasági ügyszakban a befejezett ügyek 99,9%-a 1 éven belül fejeződött be 2018. évben.

A Fővárosi Ítélőtábla mindezeket az eredményeket úgy érte el, hogy az ítélőtáblákra érkezett peres ügyek 58,6%-a, a nemperes ügyek 48,8%-a a Fővárosi Ítélőtáblára érkezett, valamint az ítélőtáblákon befejezett peres ügyek 55,3%-át, a nemperes ügyek 49,1%-át a FIT fejezte be.

 

Az ítélkezés megalapozottságát mutatja, hogy az innen a Kúriára érkezett fellebbezett és a Kúrián befejezett 241 ügyből 184 ügy helybenhagyással fejeződött be, és csak 10 ügy került hatályon kívül helyezésre. A Fővárosi Ítélőtábláról a Kúriára érkezett és a Kúrián befejezett 943 db felülvizsgálati ügy 52,5%-a hatályában fenntartással, míg 32,3 százaléka egyéb módon került elbírálásra.

 

Dr. Ribai Csilla, elnök végül szólt a Fővárosi Ítélőtábla személyi változásairól, a megtartott képzésekről és arról, hogy a 2018. évi „Fenntartható Fejlődés Program 2-ben” a Fővárosi Ítélőtábla az ítélőtáblák rangsorában a második helyen végzett.