Főszerepben a Vitorlázás a Magyar Vitorlás Szövetség a stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Akadémia a díszvendége hazánk legnagyobb hajós seregszemléjének

A 2024-es Budapest Boat Show stratégiai partnere hagyományosan a Magyar Vitorlás Szövetség, ugyanakkor az idei évben a kiállítás szervezői a Magyar Vitorlás Akadémiát és annak Vitorlázz Itthon programját kérték fel a hajós seregszemle díszvendégének. A két partnerségnek köszönhetően február 22-25. között még hangsúlyosabban jelenik meg a hazai vitorlássport a Hungexpo területén.

Az idei esztendőben – folytatva a 2022-ben indított hagyomány, a Magyar Vitorlás Szövetség ismét élő adást sugárzó stúdióval készül a Budapest Boat Show-ra, ahol a szakmai előadások mellett stúdióbeszélgetéseket hallhatnak az érdeklődők mind a helyszínen, mind pedig az online térben. Az idei év az ötkarikás játékok éve, éppen ezért kiemelt szerepet kapnak a műsorfolyamban olimpikonjaink, egykori élversenyzőink, valamint olimpiai reménységeink.

Büszkék vagyunk sportolóinkra, valamint az előző esztendő nemzetközi sporteredményeire. Érdi Mária olimpiai hajóosztályban megszerezte az első hazai női világbajnoki címet, amivel kivívta a párizsi olimpiai szereplés jogát, majd első vitorlázóként az év sportolójának választották. Vadnai Jonatán szintén már a kvóta birtokában készül az ötkarikás játékokra, melyen reményeink szerint előkelő eredményeket érnek el. Hatalmas sikernek tartom az SSL csapat világbajnoki címét is. Mi mindezt, valamint a sikeres vitorlázáshoz vezető utat is szeretnénk megmutatni a Budapest Boat Show-ról sugárzott adásban, mely idén is a Samsung támogatásával valósul meg.”

 

-fogalmazott a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. Holczhauser András hozzátette: a Szövetség munkatársai személyesen is jelen lesznek a kiállítás mind a négy napján, sőt a vitorlázóknak egy külön Help Deskkel is készülnek, ahol az esetleges kérdésekre adnak választ, vagy nyújtanak segítséget.

Egy stand – tíz hajó – célok és eredmények

A díszvendég Magyar Vitorlás Akadémia mintegy 250 négyzetméteres standján minden a vitorlázásról   fog szólni egyfajta „vitorlás idővonalat” alkotva a kezdeti lépésektől a csúcsokig. Bemutatják a hazai utánpótlásversenyzőket, a jövő olimpikonjait, akik hajóikkal együtt állnak a nagyközönség elé, az érdeklődőkkel megosztják felkészülésüket, céljaikat, eddigi eredményeiket. A legkisebbeknek kipróbálható a vitorlázás szárazföldön a Sailmaker segítségével, melyre egy RS QUBA vitorlást állítanak ki.

MAGYAR VITORLÁS AKADÉMIA

Nagy örömmel fogadtuk a megtisztelő felkérést, miszerint a Magyar Vitorlás Akadémia legyen a Budapest Boat Show idei díszvendége. A kiállításon a célunk nem kisebb, minthogy a lehető legszélesebb körben bemutassuk az úgynevezett „kishajós” vitorlázást és azokat a hazai és nemzetközi versenyeken is kiválóan szereplő fiatalokat, akikből akár a jövő olimpikonjai is lehetnek. Ők a kiállítás mind a napján kint lesznek és elmesélik az érdeklődőknek edzéseiket, élményeiket, jövőképüket. Hajóik mellett a látogatók találkozhatnak az ILCA6 – ILCA7 hajóosztállyal, melyben Érdi Mári és Vadnai Jonatán indul az olimpiai játékokon.”

-fogalmazott a Magyar Vitorlás Akadémia ügyvezetője. Szépvölgyi István hozzátette: a kiállításon helyet kap az Akadémia kihelyezett pályázatfigyelő szolgáltatásának open office pályázati irodája, ahol a vitorlás tagszervezetek részére készülnek pályázati tanácsadással, konzultációval, valamint megjelenik a Kékszalag PORT kikötő is, mely az egyik legfontosabb balatoni víziturisztikai megállópont és képzési központ is egyben.