Formálódik a Magyar Csapat

Formálódik a Fidesz kampánycsapata, a Magyar Csapat: eddig 47 ezren jelentkeztek önkéntesnek, hogy részt vegyenek a kormánypárt választási felkészülésében – közölte Hoppál Péter, a párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

    A Fidesz eddigi 27 teltházas rezsifórumán “ötödik sebességbe kapcsolt” az önkéntesek jelentkezése, a “Gyurcsány-koalíció” összeállása óta egyre többen akarják segíteni a kormánypárt kampányát – mondta a Fidesz szóvivője, aki úgy fogalmazott: a közelgő parlamenti választás tétje az, hogy visszatér-e Magyarországra a Gyurcsány-korszak, amely “minden idők legkorruptabb és legkártékonyabb kormányzási időszaka volt”, vagy ehelyett megvédik a mostani kormányzati ciklus értékeit, a rezsicsökkentés politikáját.     Szakértők számításaira hivatkozva Hoppál Péter azt hangsúlyozta, hogy az eddigi rezsicsökkentések az ideivel együtt visszaadják az embereknek azt az egyhavi nyugdíjat és egyhavi bért, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-korszakban elvettek tőlük.     Szombaton mindenki láthatta, hogy színpadi körülmények között is összeállt a “Gyurcsány-koalíció”, amivel nyilvánvalóvá vált, hogy elbukott Mesterházy Attila MSZP-elnöknek a baloldal megújítására tett kísérlete – mondta a szóvivő, utalva a szocialista párt kongresszusára, ahol az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjévé választották Mesterházy Attilát, és jóváhagyták az összefogásról szóló szövetségkötést.     Hozzátette, a kongresszus “porondján” Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Mesterházy Attilát, Fodor Gábort és Kuncze Gábort lehetett látni, ugyanazokat, akik a Gyurcsány-korszakban vezették az országot. A szereplők mellett a “valódi vezér” is ugyanaz – folytatta -, hiszen “a háttérből a lapokat most már Gyurcsány Ferenc osztja”.     Sőt a baloldali összefogás programja is megegyezik a 2010 előtti Gyurcsány-korszakéval, mert ha tehetnék, eltörölnék a rezsicsökkentést – mondta Hoppál Péter.     Azzal kapcsolatban, hogy az Együtt-PM szerint a paksi erőműbővítésre szánt pénz nagy része az orosz gazdaságot fogja élénkíteni, a kormánypárt szóvivője úgy fogalmazott: teljesen komolytalan, amit a “Gyurcsány-koalíció” előad Paks ügyében.     Mára ugyanis a baloldali összefogás minden vezető szereplője lebukott, hiszen 2010 előtt Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is a mostaniakkal homlokegyenest ellentétes nyilatkozatokat tett, mindnyájan támogatták a paksi bővítést, gyakorlatilag ők kezdeményezték az orosz technológiájú felújítást – mondta. Kiemelte: a beruházás elemi érdeke Magyarországnak.     Hoppál Péter reagált arra is, hogy az MSZP törvénymódosítást kezdeményez a gyed extra kiterjesztéséért. A Fidesz szóvivője ezt úgy kommentálta: a “Gyurcsány-koalíció” egyetlen szavát sem lehet elhinni, amikor a nők, a kismamák érdekében szólalnak fel.     A Gyurcsány-korszakban ugyanis eltörölték az egy- és kétgyermekes családok adókedvezményét, elvették a hároméves gyest, és megadóztatták a családi pótlékot, amit végül csak az Alkotmánybíróság tudott megakadályozni – sorolta. Hozzáfűzte, hogy a Gyurcsány-korszak visszatérése esetén megint a nők kárára hoznának intézkedéseket, a gyed extrát is eltörölnék.     Arra a felvetésre, hogy Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerint meg kell vizsgálni a további pénzügyi rezsicsökkentés lehetőségét, a kormánypárt szóvivője kifejtette: a kérdés felmerült az évadnyitó frakcióülésen, döntés még nem születetett róla, de a párt szakértői vizsgálják. Lehetségesnek nevezte, hogy a parlament februári, várhatóan kéthetes ülésszakán visszatérnek a kezdeményezésre.     Szavai szerint a jelenleg 150 ezer forintos havi ingyenes kézpénzfelvételi határt 200-250 ezer forintig lehetne emelni.     Hoppál Pétert arról is faggatták, hogy az mno.hu írása szerint kötelet javasoltak adni bekiabálók a felcsúti polgármesternek az MSZP szombati nagygyűlésén, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila pedig nem határolódott el a kijelentéstől. Erre azt mondta: “nem lepődünk meg semmin”, azzal, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldali szövetség tagja lett, visszatért a 2010 előtt képviselt szemlélet, a gyűlöletkeltés.     “Gyurcsány Ferenc jelenléte hergeli az ő táborukat, és ennek egy ékes példája volt, ami megtörtént” – mondta, hozzáfűzve: azt várják el a baloldali összefogástól, hogy tartsák távol az országtól a gyűlöletet és az erőszakot.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*