Forma-1-es szezonzárás és NB1-es ragadók a közmédiában

A hétvégi Brazil Nagydíjjal véget ér a 2013-as Forma-1-es idény, ezzel az M1 idei közvetítéssorozata is. Az F1 mellett az OTP Bank Liga 15. fordulójának két rangadódója is látható lesz: az M1 szombaton a Honvéd-Debrecent, a Duna vasárnap a Diósgyőr-Videoton találkozót tűzi műsorára.

 

A brazíliai Sao Paolóban idei utolsó állomásához érkezik a Formula-1 2013-as idénye. Az M1 pénteken 23.15-kor közvetíti a II szabadedzést, szombaton 16.45-től az időmérőt, vasárnap 16.30-tól a futamot. A kommentátor Szujó Zoltán, szakkommentátor Wéber Gábor, a stúdióvendég pedig Dávid Sándor lesz.

 

Félidejéhez érkezik az OTP Bank Liga 2013/14-es kiírása. A 15. fordulóból az M1 és a Duna összesen három mérkőzést közvetít, ebből kettő a forduló legizgalmasabbjainak ígérkezik. A második helyezett Debrecen szombaton Kispestre látogat, míg a tabellát jelenleg vezető Videoton Diósgyőrött vendégeskedik.  A Budapest Honvéd – DVSC-TEVA rangadót az M1 szombaton 13.55 órától közvetíti, a DVTK-Videoton FC rangadót pedig a Duna tűzi műsorra vasárnap, 16.30 órakor.  A csatorna pénteken 19.00-kor a Puskás Akadémia FC – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano meccset is közvetíti.

 

Hétvégi közvetítési menetrend:

 

Péntek: 19.00, Duna: Puskás Akadémia FC – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano. Kommentátor: Menczer Tamás, pályaszéli riporter: Mohay Bence 23.15, M1: Forma-1 Brazil Nagydíj II. szabadedzés. Kommentátorok: Szujó Zoltán, Wéber Gábor

 

Szombat: 13.55, M1: Budapest Honvéd – DVSC-TEVA. Kommentátor: Knézy Jenő, pályaszéli riporter: Erdmann Mátyás 16.45, M1: Forma-1 Brazil Nagydíj időmérő edzés. Kommentátorok: Szujó Zoltán, Wéber Gábor

 

Vasárnap: 16.30, M1: Forma-1 Brazil Nagydíj futam. Kommentátorok: Szujó Zoltán, Wéber Gábor 16.30, Duna: DVTK-Videoton FC. Kommentátor: Gundel Takács Gábor, pályaszéli riporter: Mohay Bence

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*