Folytatódó Strauss-sorozat, Virtuózok-koncertek és új ifjúsági program a 2015/16-os évadban

A béke napja (Friedenstag) című Richard Strauss-opera magyarországi bemutatójával, Virtuózok-koncertekkel és Úton a zene címmel új oktatási programmal készül többek között a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) a 2015/16-os évadra.

    Kocsis Zoltán főzeneigazgató az évadot felvezető keddi budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: olyan programot tudtak letenni az asztalra, amelyben kompromisszumok nélkül meg tudta valósítani a művészeti elképzeléseit, és amelyben egészséges arányban jelentkezik a konzervatív és a haladó szemlélet.
    Az új évad egyik kiemelt eseménye lesz az NFZ Richard Strauss-sorozatának folytatása A béke napja (Friedenstag) című egyfelvonásos opera bemutatásával, amely a szerző eredeti szándékának megfelelően egy estén kerül színpadra Daphné című operájával. A két darabot október 1-jén szcenírozott előadásként mutatják be a Művészetek Palotájában Kocsis Zoltán vezényletével, neves hazai és külföldi énekesekkel, Némedi Csaba rendezésében.
    Az NFZ vendégszólistáinak sorából az új évadban sem hiányzik majd Ránki Dezső és Perényi Miklós, de fellépnek Kelemen Barnabással, a fiatalok közül többek között Pusker Júliával és Celeng Máriával is. A vendégkarmesterek sorában a hazai Kovács János és Halász Péter mellett visszatér Carlo Montanaro és Kobajasi Kenicsiró.
    Újdonságként a Müpa Fesztiválszínházába invitálják a Virtuózok tehetségkutató verseny ifjú muzsikusait és zsűritagjait – mondta Kovács Géza főigazgató. Idén októberben, majd 2016 januárjában és májusában Tóth Bettinát, Sándor Zoltánt, Boros Misit, Lugosi Dániel Alit, Foki Dánielt és Demeniv Mihályt, a zsűritagok közül műsorvezetőként Szenthelyi Miklóst, Némethy Attilát és Miklósa Erikát, karmesterként Kesselyák Gergelyt látják vendégül. Gyöngyösi Ivett a sorozattól különálló koncerten, Kovács János vezényletével játssza a zenekarral Chopin e-moll zongoraversenyét a Müpa nagytermében idén novemberben.
    Kovács Géza elmondása szerint folytatódnak vidéki és határon túli fellépéseik, próbatermi vendégségeik, a Budapest Bábszínházzal közös karácsonyi Diótörő-előadásaik, valamint martonvásári Beethoven-sorozatuk is. Utóbbin idén nyáron a komponista II., VII. és IX. szimfóniája mellett Ránki Dezső az Esz-dúr zongoraversenyt, Érdi Tamás a c-moll zongoraversenyt játssza.
    A főigazgató kitért arra is, hogy Úton a zene címmel idén új oktatási programot indítottak, amelynek keretében az NFZ tagjai kisebb együtteseket formálva vidéki iskolákba látogatnak, hogy “kis mesterkurzusokat” tartsanak a gyerekeknek. “Ebben fáradhatatlannak kell lennünk” – hangsúlyozta.
    Kocsis Zoltán jelezte, hogy a tervek szerint még idén folytatódik az “adminisztrációs okokból” egy ideje álló Bartók Új Sorozat felvétele a komponista férfi- és vegyes kari műveivel.
    Antal Mátyás, a Nemzeti Énekkar karigazgatója a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az idei év végével 25 éves szolgálat után távozik a vezetői posztról. Az idén 70 éves karnagy az MTI kérdésére elmondta: továbbra is szeretne dirigálni, folytatja a tanítást a Zeneakadémián, és azt is tervezi, hogy “papírra veti gondolatait”.
    Kovács Géza kiemelte, közös megegyezéssel, békében válnak el Antal Mátyástól, akinek utódját jelenleg keresik. A döntést az év utolsó negyedében hozzák meg a kórus és leköszönő vezetője véleményét is kikérve – tette hozzá.
    Antal Mátyás az új évad hangversenyei közül a Nemzeti Énekkar 30. éves jubileumi koncertjét emelte ki, amelyet a Zeneakadémián tartanak 2016. március 8-án, a műsoron Verdi Négy szent énekével, Bartók Cantata profanájával és Eötvös Péter Ima című kompozíciójával, amely magyarországi bemutatóként hangzik el. A Szalai Ágnes, Klein Ottokár és Alexandru Agache szólisták oldalán fellépő Nemzeti Énekkart Antal Mátyás vezényli, akinek saját szavai szerint “ez lesz a hattyúdala” az együttes élén.
    Kovács Géza jelezte, hogy folytatódik a futó évadban bevezetett szabad bérletkonstrukciójuk, amelyben a közönség tetszőlegesen állíthatja össze saját bérletét. A jövő évadra szóló bérletek keddtől megválthatók.
    A főigazgató az NFZ pénzügyeiről szólva az MTI-nek elmondta: a 2013-as 1,875 milliárd forintos állami támogatásuk 2014-ben 1,675 milliárdra csökkent, és a kormányzati szándék ellenére végül nem tudták ezt úgy kipótolni, hogy szinten maradjon az összeg. Ugyanez a kiindulópont idén is: 1,675 milliárd forintos – már biztos – forrás mellett remélik, hogy további 200 millió forintos kiegészítő támogatást kaphatnak az év folyamán, ezzel elérve a 2013-as szintet.
    Kovács Géza kitért arra is: kétségbeejtőnek tartanák, ha a TAO-szabályokat úgy módosítanák, hogy az adóátirányítást ezentúl az előadóművészeti szervezetek már ne vehessék igénybe, ez ugyanis jelentős bevételkiesést jelentene az elmúlt évekhez képest.

Forrás:MTI