Folytatódik a „Mellünk Egészségéért” Program

A nők figyelmét szeretnék felhívni a mellrák kockázataira és időben történő felismerésének lehetőségeire, ezért rendezik meg idén immár harmadik alkalommal a „Mellünk Egészségéért” Programot. Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány és az AVON együttműködésével létrejött programsorozat ingyenes a védőnők, háziorvosi asszisztensek, egészségügyi szakdolgozók számára. Rendhagyó módon idén három vidéki városban lesz lehetőség az emlőrák gyógyításával kapcsolatos ismeretek bővítésére: szeptember 18-án Pécsen, október 25-én Szegeden, november 14-én pedig Győrben.

Az emlőrák – amennyiben időben felismerik – az esetek többségében gyógyítható, ezért is aggasztó az, hogy mégis évente több mint 2000 nő életét veszi el. Annak érdekében, hogy felhívják a nők figyelmét erre az egyre többeket érintő betegségre, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány az AVON együttműködésével egyedülálló edukációs programsorozatot hozott létre, ez a „Mellünk Egészségéért” Program. Az ingyenes programsorozat védőnőknek, háziorvosi asszisztenseknek és szakdolgozóknak szól elsősorban, ők vehetnek részt egy akkreditált képzésen, hogy az emlőrákkal kapcsolatosan bővítsék ismereteiket. A cél, hogy az egészséges életmódra nevelésben egyébként is oroszlánrészt vállaló szakemberek a jövőben megtaníthassák a nőket és kiemelten a fiatal lányokat a mell helyes önvizsgálatára, és felhívhassák figyelmüket az emlőrák veszélyeire.

„Hiszünk abban, hogy együtt erősebbek vagyunk és együtt jobban fel tudjuk venni a harcot az emlőrák ellen. A programunk olyan egészségügyben dolgozó szakemberekre fókuszál, akik folyamatosan kapcsolatban vannak fiatal lányokkal és nőkkel. Célunk, hogy az ő segítségükkel hívjuk fel a figyelmet az emlőrák veszélyeire és az önvizsgálat fontosságára. A háttértudás átadása mellett fontos szerep jut majd egy úgy nevezett mulage babának is, amelyen szemléltethetők a mellben tapintható csomók”- nyilatkozta Kósa Anita, az AVON Magyarország szóvívője a Mellünk Egészségéért Program kapcsán. „Annak érdekében, hogy minél több szakember számára váljon elérhetővé a továbbképzésen való részvétel, idén három vidéki városban, Pécsen, Győrben és Szegeden tartjuk meg a programot. Bízunk abban, hogy közös erővel tudunk tenni azért, hogy csökkentsük a mellrák áldozatainak számát” – tette hozzá a szakember.

„A visszajelzések alapján nagy szükség van erre a továbbképzésre, és ezért is hatalmas öröm számunkra, hogy az AVON támogatásával immáron harmadik alkalommal valósíthatjuk meg a „Mellünk Egészségéért” Programunkat. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján állítottuk össze az idei továbbképzés előadásait. Igyekszünk ezalatt az egy nap alatt a lehető legtöbb hasznos tudást átadni a résztvevőknek, amit alkalmazni tudnak majd a mindennapi munkájuk során” –fűzte hozzá Dr. Drajkó Veronika, Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke.

Az egyedülálló ingyenes edukációs programsorozatnak az elmúlt évektől eltérően idén három vidéki város – szeptember 18-án Pécs, október 25-én Szeged, és november 14-én Győr –ad otthont. A szervezők szeretettel várják a védőnőket, háziorvosi asszisztenseket és szakdolgozókat az ingyenes rendezvényre.

A Mellünk Egészségéért Programról és a jelentkezés menetéről további információk az alábbi honlapon érhetők el: www.mellunkegeszsegeert.hu.