Fölszállott a páva: egyre nő a nézettség, szombattól már a nézők is szavaznak

Fölszállott a páva 4. elődöntő - Fotó: MTVA Nagy Zoltán

Fölszállott a páva 4. elődöntő – Fotó: MTVA Nagy Zoltán

Hétről hétre egyre többen nézik A Fölszállott a páva népi tehetségkutatót. Az idei negyedik elődöntőnek 297 ezer fős nézettsége volt a teljes népesség körében (4+), ami az idei széria eddigi legnézettebbje. A műsor jelentősen javítja a csatorna átlagát, hiszen a felnőttek közti 7,4 %-os közönségarány több mint duplája a csatornáénak. Ebbe az elődöntőbe 845 ezer fő nézett bele legalább egy percre. Ennél az adásnál is (mint minden eddigi ideinél) elmondhatjuk, hogy minden mutatója magasabb volt a 2012-es sorozat elődöntőinek átlagánál. (Forrás: Nielsen Közönségmérés)

Március 29-én a zsűri döntése értelmében a Góbé Zenekar, Balogh Károly szólótáncos, Tintér Gabriella énekesnő, valamint a Cirkalom Táncegyüttes jutott tovább pontozással, vigaszágon pedig a Mlinarak táncegyüttest és Okányi Mihály szólótáncost küldték tovább az ítészek a népi tehetségkutató középdöntőibe.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsorának következő élő show-jára április 5-én, szombaton kerül sor, ahol már nemcsak a zsűri döntése számít, kategóriánként egy, azaz összesen négy fellépőt juttatnak tovább. Mostantól a nézők adják a szabad kártyát, tehát egy előadót ők juttatnak tovább, mégpedig sms-eikkel, amely ezúttal sem emelt díjas. Erről részletesen a teletext 730. oldalán olvashatnak, valamint a www.mediaklikk.hu/pava oldalon. A szavazók között értékes nyereményeket sorsolnak ki, többek között egy egyhetes klasszikus erdélyi körutazást.

Április 5-én az első középdöntőben a következő fellépők lépnek színpadra: Kaszai Lili és Fundák Kristóf, Hajdara Tamás és Herczeg Hajnalka Anikó, Okányi Mihály, Bekecs Néptáncegyüttes, Nógrád Táncegyüttes, Alba Regia Táncegyüttes, Forrás Néptáncegyüttes, Varga Veronika, Kacsó Hanga Borbála, Tokos Zenekar, Zsikó Zoltán és Zenekara, Salamon Soma.

2014-ben mind a négy kategória győztesét az OTP Bank jutalmazza 2-2 millió forinttal, a közönségdíjas produkciót pedig az MTVA további kettő millióval. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felajánlott 2-2 millió forintot egy határon túli és egy hazai kisebbségi produkciónak. Az OTP Bank emellett összességében további 2 millió forinttal jutalmazza a 2014-es évad legkiemelkedőbb produkcióit.

Azt, hogy kik a legjobbak és kiket juttathatnak a győzelemhez szavazataikkal az idén, öt hét múlva, április 19-én derül ki, a Fölszállott a páva 2014 döntőjében.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*