Fókuszban a világ legkedvesebb gyermekorvosai -Másodszorra is sikeres volt az Astellas Gyermekrajz Pályázat

A 2013 őszén az Astellas Pharma és a Móra Könyvkiadó közös gondozásában, valamint az MTVA médiapartnerségében meghirdetett Astellas Gyermekrajz Pályázaton 383 gyermek vállalkozott arra, hogy a világ legkedvesebb doktor nénijével, illetve doktor bácsijával kapcsolatos kedvenc történetét megrajzolja, s ezzel háláját, köszönetét, valamint orvosa iránti szeretetét a nyilvánosság előtt bemutassa. A csodálatos rajzokat először a zsűri értékelte, majd az internetes közönségszavazás során a rajongóké lett a főszerep. A rajzokra, festményekre és egyéb technikával készült munkákra a mintegy 6000 fő részvételével zajló szavazás tegnap éjféli zárásáig összesen 19.210 szavazat érkezett be. Az egyes korosztályok legjobbjai 2014. március 7-én, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban megrendezendő ünnepségen az idei közönségdíjat, a zsűri általi rangsor élén állók pedig a pályázat fődíját vehetik át.

A 2013-es Astellas Gyermekrajz Pályázat közönségszavazásán az 5-6 éves korosztályban 1063 szavazattal a 6 esztendős Banó Zsófi (Kecskemét-Hetényegyháza) „Szeretlek Doktor néni” c. munkája lett az első helyezett. A második helyen 751 szavazattal Ugrai Cintia Mira (Nyíregyháza) „Anyával és testvéremmel a doktor néninél” című rajza, a harmadik helyen pedig 309 szavazattal Konkoly Mira Emili (Bicsérd) „A doktor néni gyógyít” című alkotása végzett. A 7-9 éves korosztály dobogójának legtetejére 1015 szavazattal Görög Adrienn (Bögöte) „Egy szép őszi napon” című munkája került. A második legjobb alkotásnak 904 szavazattal Daiki Nikkó (Budapest) „A példamutató Doktor néni” rajza bizonyult. Ebben a korcsoportban a harmadik helyre 852 szavazattal Lévai Levente Imre (Tiszavasvári) „Oltás után is mosolyogva a doktor bácsival és testvéreimmel” c. alkotása került. Az idei pályázat legfelső, azaz a 10-12 éves korcsoportjában a közönségszavazás során a következő sorrend alakult ki: 1020 szavazattal az első helyen végzett Meskó Dóra (Budapest) „A világon Ő a legjobb!” c. rajza, második lett 888 szavazattal Lévai Nikoletta Bianka (Tiszavasvári) „Ying-Yang, avagy minden rosszban van valami jó” c. munkája, a harmadik helyet pedig 475 szavazattal Kiss Marcell (Budapest) „Szeretettel is lehet gyógyítani” című rajza szerezte meg.

Míg a közönségszavazás az idei közönségdíjakról, a zsűri a pályázat dobogósairól, valamint fődíjasairól döntött. A zsűritagok az értékelés során a rajzban megjelenő gondolatot, a kivitelezést, a képi kifejezés minőségét egyaránt figyelembe véve, a három korcsoportban közösen az alábbi rangsort állították fel:  az 5-6 éves korosztályban Török Rebeka (Szentes,) végzett az első helyen, őt holtversenyben Ihász Bernadett (Dunaföldvár) és Tomcsik Zétény (Szentes) követte, a harmadik helyre pedig Mózes-Takács Milla (Pécs) került. A 7-9 éves korosztályban első helyezést ért el Németh Maja Marianna (Budaörs), a második helyen végzett Őze Virág (Szentes) és Peresztegi Hanna (Budapest), a harmadik pedig Sőrés Vajk (Szentes) lett. A 10-12 éves korosztályban Szarka Benedek (Budapest) végzett az első helyen, őt a rangsorban Nagy Olivér  (Debrecen) követte, a képzeletbeli dobogó legalsó fokára pedig Kiss Marcell (Tiszavasvári) került.

Az Astellas Gyermekrajz Pályázat idei zsűrijének tagjai a következők voltak: Janikovszky János, a Móra Könyvkiadó elnök-vezérigazgatója, Bartos Erika meseíró és -rajzoló, Varga Edit, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője, Dr. Hauser Péter gyermekonkológus szakorvos, Dr. Badacsonyi Szabolcs, a Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle szerkesztőbizottsági elnöke, Dr. Rigler Ilona, a Heim Pál Gyermekkórház Mentálhigiénés Központjának vezetője, Dr. Gárdos László, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának főtitkára,  Dr. Dolowschiák Annamária házi gyermekorvos, valamint a számos hazai gyermekkönyv illusztrátoraként ismert Kalmár István.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*