Fogadásból tartott aerobik órát Bogi

bogiHazánk fiatal énekesnője, a gimnazista Bogi nagy rajongója a Kínos című sorozatnak, ráadásul előfordult már, hogy ő is kínos helyzetbe került. Jenna a kissé szerencsétlen, de nagyon szerethető tinilány a sorozat első három évadában vért izzadva, de átvészelte a gimnáziumot. A széria egy átlagos tinédzser kínosnak induló kalandjait meséli el – Jenna azonban megpróbálja poénra venni a történteket, és a legmeglepőbb dolgokat hozza ki a helyzetekből.

 

Szeptember 1-től jön a félreértésekre és ciki helyzetekre alapozó, több díjra jelölt Kínos című sorozat 4. évada VIVA-ra. A történet középpontjában Jenna áll, aki miközben állandóan hülye helyzetekbe keveredik, még két pasi között is őrlődik. Hazánk egyik legsikeresebb fiatal énekesnője, az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójában feltűnt Bogi szerint a Kínos karakterei tipikus mai tiniket testesítenek meg.

„Az első résztől kezdve néztem a Kínost, imádom a humorát, és a karakterek is nagyon el vannak találva.”- mesélte Bogi – „A szerelmi szál is izgalmas, sokat  beszélgettünk erről a barátnőimmel, elárulom, hogy én abszolút Matty pártoló vagyok, külsőre is jobban bejön. Szerintem a lányoknak általában a rosszfiúk tetszenek, nekem azonban a legfontosabb, hogy a kiszemelt srác különleges legyen.”– árulta el a fiatal sztár, akinek Jenna-val ellentétben sosem volt iskolai szerelme.

Nem volt sulis kapcsolatom, bár mindig jóban voltam a fiúkkal, sok fiú barátom van. Szerintem nem jó, ha valaki osztálytárssal jön össze, bár a barátnőimnél előfordult, sőt volt arra is példa, hogy én hoztam össze iskolatársakat.”- mondta el Bogi, aki hozzátette, amikor énekes karrierje elindult, már nem igazán volt ideje a közös iskolai programokra. Az Eurovíziós dalverseny után ugyanis felpörögtek az események az életében, többek között a 2014-es Cometen A Legjobb Új Előadó kategóriájában jelölték, majd nem sokkal később elnyerte a VIVA Chart Show Arany Triangulum díját is.

 jenna_jake_matty

„Sajnos sokan nem értettek meg a régi gimiben, nem igazán szerettem bejárni. Nemrég azonban iskolát váltottam, ahol szerencsére mindenki szeret, és azzal együtt fogadnak el, hogy az éneklés miatt esetleg kevesebb időm van a közös bulikra, programokra.”-  mondta Bogi, akit Jennaval ellentétben szerencsére eddig elkerültek a béna balesetek annak ellenére, hogy ügyetlennek vallja magát.

„Nagyon tetszik,ahogy Jenna kezeli a ciki helyzeteket, hiába szerencsétlen néha, humorral és iróniával mindig jól jön ki a szituációkból. Bevallom, én is ügyetlen vagyok sokszor, jellemzőek rám a kínos pillanatok, bár igazán durva helyzetbe még nem kerültem. Nagyon kellemetlen perceket éltem át, amikor egy iskolai fogadás elvesztése után az aulában kellett a fél suli és a tanárok előtt aerobik órát tartanom – na  ez eléggé kínos volt.” – mesélte az énekesnő.

A Kínos 4. évadában a kellemetlen helyzetek mellett megcsalás, túlzott szülői szigor és egy egészen új környezet várja a sorozat kedvelőit. Hogy a suli menő sráca, Matty és a végtelenül esetlen Jenna végül tényleg egymásra talál-e, kiderül szeptember 1-től a VIVA műsorán, hétfőn és kedden 21:00-től, szerdától pedig 21:30-tól.

kinos_csoport