Főbb programok- Zsolnay Fesztivál

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat egy olyan közös, kreatív csapatot hozott létre, amelynek célja, hogy egyesített erővel, magas színvonalú, nagy érdeklődésre számot tartó és különleges rendezvény jöhessen létre. E koprodukció eredményeként május első hosszú hétvégéjén a Zsolnay Negyedben és a Kodály Központban kerül megrendezésre a Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok. A rendezvényen egyszerre lesznek jelen a Zsolnay Fesztiválra jellemző, az innovációt, a különböző műfajok párbeszédét középpontba helyező – a személyesebb hangulatú és a „kulturális varázskertre” jellemző – programok, valamint kifejezetten a hallgatóknak, középiskolai diákoknak szóló zenei és közösségi, interaktív előadások. A családi és közösségi akciók mellett a legnépszerűbb dj-k és zenekarok is fellépnek, de terítékre kerül például a testi-lelki egészség. A látogatókat szinte megszólítják a közkedvelt előadók, mintegy „face to face” mesélve nekik. Így, aki az előző években szívesen ellátogatott a Fesztiválra, az idén sem fog csalódni, ugyanakkor a középiskolások, egyetemisták is jól és tartalmasan szórakozhatnak majd. Bízunk benne, hogy az együttműködéssel szélesedik az érdeklődők köre. Nem titkolt célunk, hogy az érettségi és vizsgaidőszak előtt álló diákoknak is segítsünk ezzel a lazításban, hogy a megmérettetések előtt még egy rövid időre kikapcsolódhassanak, akár családjukkal együtt. A fesztivál 23 helyszínén több mint 110 programon, közel 500 előadó szerepel. A három nap alatt 38 koncert, 41 családi és gyerekprogram és 36 közösségi program várja majd a fesztiválozókat.

A fesztivál programjai minden nap ESTE 7 ÓRÁIG INGYENESEN látogathatók! A fesztivál esti programjaira belépőt kell váltani, melyek ára 500 Ft és 2000 Ft között lesz. A PTE hallgatói és a középiskolai diákok az esti programokat is különleges kedvezménnyel látogathatják majd. A fesztivál ideje alatt a Zsolnay Negyed állandó kiállításaira szóló teljes árú jegyek 50% kedvezménnyel vásárolhatók!

FŐBB PROGRAMOK, ELŐADÁSOK NAPKÖZBEN Gingko színpad, Inkubátorház előtti tér, E78, ArTér, re:public galéria, pirogránit udvar Tompos Kátya – Keresztül Európán – Lemezbemutató koncert |Manu Delago Handmade (AT) Balcony Players (NL/BE/USA/PERU) | Háy come Beck |Zsolnay Szalon – Alinda beszélget| Magyar Táncház a Hanga Bandával | Cseri Hanna | Trio A | Dip Trio |Random Trip – Zságer Balázs, Kemon, Columbo, Király Viktor, Judie Jay, Sena, Saiid, Walko Csaba, Barabás Lőrinc, Sárik Péter, Romhányi Áron | Sophianae Slam Poetry Club – (stand up comedysok vs. slammerek)

PROGRAMOK, KONCERTEK ESTE 7 ÓRA UTÁN: MILK & SUGAR (D) | E78 | ANNA & THE BARBIES | Pirogránit udvar | HALOTT PÉNZ | Pirogranit udvar |MAGASHEGYI UNDERGROUND | Pirogránit udvar | BUDAPEST BURLESQUE LIVE (Dj Jutasi, Szabó Gabriella, Babindák István)|E78 IVAN AND THE PARAZOL | Artér |SUPERNEM |Pirogránit udvar | SPECKO JEDNO – Lemezbemutató koncert | Artér | FLUOR akusztik | ROKOKÓ ROSÉ | Pirogránit udvar |INTIM TORNA ILLEGÁL | Pirogránit udvar | DJ JULIA CARPENTER | E78 | MARY POPKIDS | Artér | JUNKIE JACK FLASH | Artér | | ZEN & Roll | Artér| SZOBA SESSION | re:public galéria

KONCERTEK ÉS ELŐADÁSOK A KODÁLY KÖZPONTBAN Amadinda 30 – Vendégek: Presser Gábor és Karácsony János | Orlai Produkció: Római vakáció – Zenés játék Cole Porter dalaival

KOMOLYZENEI ÉS JAZZKONCERTEK | LISZT TEREM Lukács Miklós trió – Cimbiózis | Orpheon consort |Magyar Zeneművészeti Társaság Kamaraegyüttesének koncertje

SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK Philippe Blasband: Rabinovich-album – A Vádli Alkalmi Színházi Társulat performansza | Kemencetér | Mamelosn (Gólem Színház) | A férfiak szexuális világa (kabaré) – FÜGE (Függetlenül Egymással), Dumaszínház | Hodworks: Basse danse | E78 | Janus Egyetemi Színház

KÖZÖSSÉGI ÉS MŰVÉSZETI AKCIÓK „Páratlan festők–festő párok” | a Herkules terasz mellett | Galen Gibson-Cornell: Nagyvárosok falai | re:public galéria terasza | Jon E. Marquette: Pécsi ikonok | re:public galéria terasza | Első Pécsi Vasparipa Galopp | Zsolnay Negyed – Széchenyi tér – Balokány Liget | PTE KÖZÖSSÉGI NAP, PTE EGÉSZSÉG NAP, PTE PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP | Pirogránit udvar

GYEREK- ÉS CSALÁDI FOGLALKOZÁSOK Medence Csoport: Re-táska a használt molinókból | Herkules terasz | A PTE-Művészeti Kar hallgatóinak foglalkozásai | Kék Váza udvar | Kerámia Festöde | Ginkgo tér |Magyar Művészetterápiás Társaság | Kaolin Köz | Gyermek tárlatvezetés | állandó kiállítóterek | Kis Nyomdászok | Kék váza udvar | ReArt a Zsolnay Fesztiválon | Sárkányos Terasz | Mindenki másmilyen –  Barabás Zsófi és Moizer Zsuzsa rajzfoglalkozása | Herkules Terasz| A hawaii Lei Day | American Corner udvara | a Közelítés Művészeti Egyesület foglalkozásai | m21 Galéria

GYEREKKONCERTEK, ELŐADÁSOK Kolompos koncert | Bóbita Szabadtéri Színpad | Hups Crew – Jam. Bábkoncert | Bóbita Bábszínház | Dés András – Zenei játszótér | E78 – Zeneterem| Halálian jó történet | Bóbita Bábszínház | G. B. Pergolesi: Livietta e Tracollo – Opera félárnyékban | Bóbita Bábszínház |   A malacon vett királylány – A só | Bóbita Bábszínház

KIÁLLÍTÁSOK  A Roham Magazin kiállítása | Kemencetér | A PTE Művészeti Kar Kerámia Tanszékének kiállítása | Jégverem | Murányi Kristóf kiállítása | E78 Kemence Galéria | Bringafirka – katalán játékok Rovira mestertől /ES/ – interaktív kiállítás és játék | Csillagterasz

… és még sokan mások!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*