FIX Karácsony

Este fél tíztől Kálloy Molnár Péter színész, rendező és dalszerző-énekes, valamint Hrutka Róbert zeneszerző lesz a Törzsasztal vendége.

Előbbi olyan kultfilmekből lehet ismerős, mint az Üvegtigris, vagy az Állítsátok meg Terézanyut!, emellett láthattuk már Hamletként, Koppányként, Luciferként is. Rendezett Rómeó és Júliát, Machbetet, valamint a mai napig rendszeresen szerepel a TV-ben is nagy sikerrel futó Beugró sorozatban.

Hrutka Róbert 1989-től napjainkig több, mint 200 nagylemez elkészítésében működött közre, olyan előadókkal dolgozva mint Dés László, Bereményi Géza, Tolvai Reni, Keresztes Ildikó, Somló Tamás vagy Horváth Charlie, hogy csak párat említsünk. Pályafutása alatt több ezer reklám- és filmzenét írt (Magyar Vándor, Valami Amerika 2., Üvegtigris 3.), ismert nagyvállalatok reklámfilmjeinek és kampányainak volt már zenefelelőse. Első önálló albuma 2009-ben, Szabadság-vírus címmel jelent meg, melyet 2011-ben Hét nap után címmel újabb lemez követett. Munkájáért 2005-ben Fonogram (Az év rock lemeze) és Artisjus díjat kapott (Az év zeneszerzője), emellett számos, a reklámszakmában nagy presztízzsel bíró díj tulajdonosa.

 

22:00 órától a Dokuline című műsorunkban vetítésre kerül Szabó Zoltán Attila és Kálloy Molnár Péter filmje, A koronatanú, amit a Törzsasztalban vezetnek fel.