Fertőtlenítenek és adminisztratív munkákat is ellátnak a Szlovákiában a Semmelweis Egyetem hallgatói – megszólalt a HÖK-elnök

A helyiek munkáját több mint 150 magyar szakember segítette a hétvégén. Az egyetem hallgatói 6-8 fős csoportokban, kisebb-nagyobb felvidéki településeken dolgoznak.

A legutóbbi, szombati közlés óta 3878 új fertőzöttet találtak itthon, és 69-en vesztették életüket, ami újabb negatív rekord. 4205 beteget ápolnak kórházban, közülük pedig 306-an vannak lélegzetőgépen.

Már két intenzív osztály sem elég a covidos betegek ellátására a győri Petz Aladár Kórházban. Facebook-posztjában egy megyei háziorvos azt is hozzátette: közel telt ház van a koronavírusos betegeknél, és lassan nem lesz más, mint a halálhörgés és siralom.

Közben a Magyar Orvosi Kamara levélben kereste meg Pintér Sándor belügyminisztert. Ebben azt írják: a covid osztályok kritikus állapotú betegeit már szemészek, pszichiáterek és fogorvosok látják el.

“Hogyha nem gondos az ellátás, ami nem azt jelenti, hogy nem kap enni a beteg, hanem azt jelenti, hogy nem megfelelő intenzíves szakorvos és intenzíves nővér van a betegek mellett egy ilyen osztályon, akkor a halálozási ráta nem 50-60%-os lesz, hanem 80 vagy 90%-os” – nyilatkozta Lantos Gabriella egészségpolitikus.

EMMI: az ellátórendszer felkészült a betegek ellátására

Híradónknak az EMMI azt írta: az ellátórendszer felkészült a betegek ellátására és mindenki megkapja a számára szükséges legmagasabb szintű ellátást. A szaktárca hozzátette: a már kijelölt intézményeken túl a szakember-átcsoportosítás biztosítja, hogy mindenki a megfelelő ellátást kapja.

Változik az ellátás Pécsen is. A gyanús és fertőzött betegeket az ismételten megnyíló koronavírus ellátó központ sürgősségi osztálya fogadja vasárnaptól.

Magyar orvostanhallgatók Szlovákiában: így zajlik a szűrés

Egymás után szűrik az embereket Szlovákiában. A helyiek munkáját több mint 150 magyar szakember segítette a hétvégén.

“Szombat és vasárnap is 16 órás műszakban reggel 6-tól este 10-ig végzik, összesen 154 Semmelweis polgár a szűréseket a kijelölt szűrőpontokon. Több helyen elszórva a Felvidék kisebb-nagyobb településein, hat-nyolc fős csoportokban. Egy csapat a szombati napon nagyjából 1000 polgárt szűrt le. A szűrés mellett fertőtlenítést és adminisztartív munkákat is ellátnak a hallgatók”

– mondta Tripolszky Bálint, a Semmelweis Egyetem HÖK elnöke.

Hozzátette: nagy volt a túljelentkezés, tapasztalat szerint választottak a jelentkezők közül. Azoknak a tanulóknak, akik kimentek Szlovákiába, ettőla  félévtől kezdve olyan tárgyuk is van az egyetemen, amely a szűréssel kapcsolatos.

Mint mondta, a hallgatók kezdetben a HUNCOVER szűrési programban, önkéntesen kezdtek tesztelést végezni, június-július óta a Semmelweis Egyetem több klinikáján hallgatói szűrési pontok vannak, de október 29. óta az Országos Mentőszolgálatnak segít be 80 hallgató napi rendszerességgel.

Hétfőtől a szórakozóhelyeken és vendéglátóhelyeken hazánkban is szigorodnak a maszkviselési szabályok. Akik ezt megszegik, azok akár egymillió forintos bírsággal és bezárással nézhetnek szembe.

“Nem tudjuk modellezni, hogy hogy néz az ki, hogy egy étteremben valaki vacsorázik, ebédel, és akkor ki lesz az a személy, egyenruhás vagy civil ruhás, aki oda fog mellé lépni és figyelmezteti. Nem hinném, hogy erre sor kerülne” – mondta Földvári Gábor, étterem-tulajdonos.

Az étteremtulajdonos hozzátette: bízik az emberek fegyelmezettségében.

atv.hu/MTI