Ferrari-ünnep a Hungaroringen – Sebastian Vettellel!

Vörösbe borult a Hungaroring. Egy Ferrarit látni is hatalmas élmény, márpedig ezen a hétvégén tucatjával érkeztek a vörös autócsodák a mogyoródi Formula–1-es pályára, sőt, vasárnap a Scuderia Ferrari német pilótája, Sebastian Vettel is tiszteletét tette a Ferrari Racing Daysen. Jó néhány bemutató kört teljesített az F2012-vel, a csapat kétszer kereket cserélt (csak, hogy a nézők ennek az ízére is ráérezzenek), majd pedig gumit füstölt a Hungaroring célegyenesében.
Kattogtak a vakuk, a lelátón 15.000 ember tapsolt a négyszeres világbajnoknak.
h1
„Nagyon élveztem ezt a napot, remek érzés volt látni a sok nézőt a lelátón. Nem túl gyakran fordul elő, hogy csak a szórakozás kedvéért Formula–1-es autót vezethetek – nyilatkozta Vettel, aki a Shell meghívására érkezett hazánkba, találkozott az olajcég munkatársaival, sőt, néhány szerencsés a száguldás élményét is megtapasztalhatta mellette, a jobb oldali ülésben. Természetesen azt már nem egy F1-es autóval, hanem egy utcai Ferrarival. – A Hungaroring nagyon nehéz pálya, mert sok technikás kanyar van rajta, talán a célegyenes, és az egyes kanyar környéke az, ahol előzni lehet, de ehhez néha a fal mellett kell manőverezni. Ez az első idényem a Ferrarival, ami önmagában is szép álom, a hungaroringi futamot pedig azért is várom különösen, mert Magyarországon imádják a csapatot. Kíváncsi vagyok, hány Ferrari drukker van itt valójában, arról nem beszélve, hogy sohasem nyertem a Magyar Nagydíjon. Remélem, hogy az idén jó futamunk lesz itt, és esélyünk nyíli k a győzelemre.”
h2
Érdekesség, hogy a Shell elhozta a „pályalaboratóriumát” is, ahol a meghívott vendégek egy kicsit bepillanthattak a száguldó cirkusz boszorkánykonyhájába.
Nem csupán Vettel privilégiuma volt egyébként a száguldás egy Formula–1-es autó volánja mögött, hiszen a Formula 1 Clienti program keretében azok a speciális vásárlók, akik szert tettek egy F2002-re vagy éppen egy F2004-re, kipróbálhatták magukat az autó volánjánál a magyar aszfaltcsíkon. Jó tanácsokkal egy profi pilóta, Davide Rigon látta el őket.
Két F2012-est hozott el a Ferrari erre az eseményre, az egyik éppen az volt, amellyel Vettel Fioranóban körözött, közvetlenül azután, hogy aláírta a szerződését a Ferrarival. Most újra „találkoztak”. Nem sokkal 13 óra után Vettel rálépett a gázra, a többit pedig már tudják: bemutató körök, kerékcsere, gumifüstölés, népünnepély…
Ami pedig a Ferrari Racing Days konkrét versenyprogramját illeti: mindkét kategória (a Trofeo Pirelli és a Copa Shell) mezőnye is két-két versenyfutamot teljesített a hétvégén (egyet szombaton, egyet vasárnap), s a második napi dobogósoknak abban a szerencsében volt részük, hogy nem mástól vehették át a nekik járó kupát, mint Sebastian Vetteltől.