Felügyelet nélküli gyerekeket befogadó keresztény közösséget támogat az Ökumenikus Segélyszervezet a földrengés sújtotta Törökországban

EGÉSZ MÁRCIUSBAN A FÖLDRENGÉS TÚLÉLŐIT SEGÍTI AZ 1353-AS ADOMÁNYVONAL

Közel egy hónappal a természeti katasztrófa után is a törökországi földrengés által legsúlyosabban érintett Hatay tartományban dolgoznak az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai. A magyar segélyszervezet és nemzetközi partnerszervezeteinek a felmérései egyaránt azt mutatják, hogy a szükségletek továbbra is óriásiak, több mint egy millióan élnek szükségszállásokon, az ő ellátásuk továbbra is napi szintű kihívás. Rengeteg a felügyelet nélküli gyermek, nincs iskola és nincs oktatás sem. A helyzet a régió fővárosában, Antakyában a legsúlyosabb, hiszen itt az épületek 90%-a lakhatatlanná vált, a még álló épületek pedig tovább sérülnek az azóta is folyamatos utórengések következtében.

Az Ökumenikus Segélyszervezet szorosan együttműködik a segítségnyújtásba bekapcsolódó helyi keresztény egyházakkal, támogatva pótolhatatlan munkájukat. Dékány Bence, a Segélyszervezet szomszédos iraki képviseletének Törökországban tartózkodó vezetője elmondta: találkozóin sikerült megállapodnia az Iskenderun-i ortodox templomban kialakított szükségiskola támogatásáról, amely a veszélyes környezetben biztonságos felügyeletet és oktatást biztosít mintegy 150 olyan gyermeknek, akiknek nincs hová menniük. A Segélyszervezet munkatársa március 1-jei látogatása alkalmával tanszercsomagokat és játékokat adott át a gyerekeknek.

Dékány Bence hangsúlyozta: a földrengés következtében nehéz helyzetbe kerülő milliók ellátása a széleskörű nemzetközi összefogáson múlik, aminek az Ökumenikus Segélyszervezet és adományozói is részesei. Éppen ezért hosszabbítják meg adománygyűjtésüket március végéig, hiszen a legkisebb adomány is hiánypótló segítséggé válik a bajbajutottak számára. Egész márciusban él tehát a 1353-as adományvonal, melynek tárcsázásával hívásonként 500 forinttal bárki tud segíteni. Nagyobb összeget bankkártyával a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet felajánlani, míg banki átutalással a 11705008-20464565-ös adomány-számlaszámra, “földrengés” megjelöléssel várják az adományokat.

Mint ismeretes, az Ökumenikus Segélyszervezet az első napoktól kezdve támogatja szíriai és törökországi partnerszervezeteit. Szíriában a sokezer sérült egészségügyi ellátását segíti, Törökországban pedig partnereivel együttműködve a túlélők alapvető szükségleteinek kielégítésén dolgozik.