Felmerült a bennfentes kereskedés gyanúja

Az LMP szerint felmerül a bennfentes kereskedés gyanúja az ügyben, hogy minisztériumok a Quaestor bedőlése előtt kivették pénzüket.

    Heltai László, a párt gazdaságpolitikai szakszóvivője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: ha a tárcák kapcsolataikon keresztül szereztek információkat, akkor felmerül a bűncselekmény gyanúja. Arra kérte a nyomozóhatóságokat, hogy a nyomozás erre is terjedjen ki. A politikus feltételezése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Tarsoly Csaba, a Quaestor elnök-vezérigazgatójának kapcsolata eredményezte, hogy információk szivárogtak át az államigazgatásba.
    Szavai szerint növeli a homályt, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) azt állítja, hogy a piaci folyamatokat figyelve jutottak arra, hogy kiveszik pénzüket a brókercégtől, míg Orbán Viktor miniszterelnök kormánydöntést említett.
    A KKM 20 milliárd forintot vett ki, s ezzel a bedőlésben is szerepe lehetett – vélekedett Heltai László, aki azt is furcsállotta, hogy a kormány szerint a Fidesznek voltak információik a cég rossz anyagi helyzetéről, míg a közvéleménynek azt mondták, hogy minden rendben van.
    A szakszóvivő arra vár választ, hogy mely minisztériumok milyen tranzakciókat hajtottak végre és mit kerestek kormányzati pénzek egy brókercégnél a Magyar Államkincstár helyett.

Forrás:MTI