Felhívás – Torkos Csütörtök

A vendéglátóhelyek és a nagyközönség pozitív visszajelzései alapján a Magyar Turizmus Zrt 2016-ban immár 11. alkalommal szervezi meg néphagyományra épülő, keresletélénkítő gasztronómiai akcióját, a Torkos Csütörtököt 2016. február 11-én.

Az idei Torkos Csütörtök – amely a Magyar Turizmus Zrt. tematikus évének, a Gasztroélmények Évének a nyitánya is lesz egyúttal – idén a nagyközönség tervei és szavazatai alapján új, minden eddiginél szerethetőbb arculattal büszkélkedhet. Mindemellett a feltételek is részben megváltoznak: az étterembe járás, a gasztronómia és az új ízek kipróbálásának népszerűsítésére létrehozott Torkos Csütörtökön nem lesz kötelező a vendéglátóhelyeknek az alkoholtartalmú italokra ötven százalékos kedvezményt adni. Minden másra továbbra is 50%-os kedvezményt kell nyújtani a csatlakozó szolgáltatóknak. (A feltételtől pozitív irányba természetesen eltérhetnek, vagyis továbbra is nyújtható az alkoholtartalmú italokat is magában foglaló teljes számla végösszegéből 50%-os kedvezmény, de ez nem kötelező.) A Magyar Turizmus Zrt. idén kiemelt figyelmet fordít a szabályok maradéktalan betartására, hogy mind a vendégek, mind a vendéglátóhelyek elégedettsége a lehető legmagasabb fokú legyen.

A csatlakozó vendéglátóhelyek idén is különféle beszállítói kedvezmények közül választhatnak majd, illetve újdonságként lehetőségük lesz részt venni egy online kiadványban, melynek címe „Mi kerül az asztalra Torkos Csütörtökön?”. A Magyar Turizmus Zrt. minden lehetséges eszközével kommunikálja a csatlakozó vendéglátóhelyek listáját a nagyközönség felé.

A regisztráció február 9-én 18 órakor zárul. A legkorábban csatlakozó vendéglátóhelyek listája 2016. január 19-től már megtekinthető, és folyamatosan bővül, így érdemes mihamarabb jelentkeznie a vendéglátóhelyeknek.

A regisztrációs ív, a részt vevő vendéglátóhelyek listája és minden egyéb információ a torkoscsutortok.itthon.hu oldalon megtalálható.

 

A csatlakozás feltételei

Az akcióhoz csatlakozott vendéglátóhely vállalja, hogy

  • 50% kedvezményt ad a teljes étel-, és az alkoholmentes ital fogyasztásból 2016. február 11-én egész nap, a teljes nyitvatartási időben. Az alkoholtartalmú italokra nem kötelező a vendéglátóhelyeknek kedvezményt adni, de természetesen pozitív irányba ettől eltérhetnek;
  • lehetővé tesz minden olyan fizetési módot (készpénzes, bankkártyás, SZÉP kártyás stb.), amelyeknek használatára az adott vendéglátóhelyen lehetőség van az év többi időszakában is;
  • a Torkos Csütörtök hetén és az azt megelőző héten használt  a la carte étlap és itallap választékának és árainak teljes körű megtartása mellett választási lehetőséget biztosít a teljes ‘a la carte’ kínálatból;
  • külön erre az alkalomra készített, szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet, bővített menüsorral természetesen igen;

  • a Torkos Csütörtök kedvezmény csak helyben fogyasztásra vonatkozik. Elvitelre rendelt ételekre a vendéglátóhelyeknek nem kell kedvezményt adniuk, de természetesen pozitív irányba ettől eltérhetnek;
  • az Adatszolgáltatás kérdőív kitöltésével a csatlakozó szolgáltató vállalja, hogy az akció hatékonyságmérésének céljából a Magyar Turizmus Zrt. által összeállított elektronikus szakmai kérdőívet kitölti;
  • a csatlakozó szolgáltató vállalja, hogy kihelyezi a Torkos Csütörtök kapcsán kapott promóciós anyagokat (pl. ajtómatrica), a vendégek által jól látható helyen.

Az akcióhoz csatlakozni kívánó vendéglátóhely a regisztrációval a „Csatlakozás Feltételeit” elfogadja!

Kizárások: azon éttermek jelentkezését, amelyek ellen a korábbi években jogos panasz merült fel, és az ügy nem zárult mindkét fél számára kielégítő módon, az MT Zrt. elutasíthatja.

A regisztráció 2016. február 9-én, 18 órakor zárul!