Felháborító a jegybank költekezése

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, kiáltó ellentét feszül a forint állapota és Matolcsy György jegybankelnök költekezése között, az új évben ugyanis a jegybank újabb költekezése is nyilvánosságra került.

Azt mondta, Orbán Viktor kormányzása alatt egyre nő a szegénység az országban, közben mégis zajlik “a habzsi-dőzsi, az úri muri, a közpénzek nyakló nélküli” elköltése.

Burány Sándor közölte, a jegybank közel 5 millió forintot adott közpénzből a Magyar Krónikának, 60 millió forintot a Hitel című folyóiratot kiadó alapítványnak, 30 millió forintot a Kortárs folyóiratot kiadó kft.-nek, és még “Gomba községnek is jut egy szerény egymillió forint”. Hozzátette: 90 millió forintot kapott a Vitézi Ének Alapítvány.

Emlékeztetett arra, hogy már korábban is rengeteg pénzt költött az MNB a többi között kastélyszálló, luxusirodaház megvásárlására, illetve több mint 200 milliárd forintot adott alapítványoknak, “amelyek egyetlen célja” Matolcsy György közgazdasági nézeteinek népszerűsítése.

Semmi jele annak, hogy a kormány és a Matolcsy György vezette jegybank bármit is akarna tenni a hároméves mélypontra esett forint érdekében – jelentette ki a szocialista politikus. Hozzátette: a 320 forintos euróárfolyam súlyos károkat okoz a magyar gazdaságban, de kifejezetten jól jön az MNB-nek, hiszen ebből származik nyeresége, ami ugyan közpénz, de a jegybankelnök saját hatáskörében dönt arról.

Burány Sándor szerint Matolcsy György szereptévesztésben van, neki a forintot kellene védenie.