Felfedezték Amerikában a 15 éves Lászlót

63 ország versenyzője közül választották a legjobb modellnek a magyar kisfiút, már most több nemzetközi felkérése van.

Kiemelkedően jól szerepeltek a magyar indulók az egyik legrangosabb nemzetközi gyermek szépség és modellversenyen, a World Championships of Performing Arts-on, amelyet néhány napja rendeztek meg Los Angeles-ben. A versenyen 63 ország több száz indulója vett részt, és csak 10 ország versenyzői jutottak be a döntőbe – köztük a Sztárcsemete Hungary által delegált magyar gyerekek.

A legszebb eredményt a 15 éves Ráthgéber László érte el, aki a Junior modell kategória első helyezését nyerte, és ráadásul több nemzetközi ügynökség figyelmét is felkeltette. A fiatal paksi focistát a helyszínen 11 ügynök is beszélgetésre hívta, szinte azonnal dubai szerződést ajánlottak neki, és más hosszú távú nemzetközi munkákat is kilátásba helyeztek számára.

“Ami Lászlóval történt, egy igazi áttörés számunkra. Tavaly szeptemberben kezdett modellkedni a Sztárcsemeténél, és máris olyan lehetőséget kapott, amire rég vártunk. Sok világverseny után végre kiléphetünk a hobbi kategóriából, és nemzetközi munkát tudunk biztosítani a versenyzőinknek. A nemzetközi ügynökségek ugyanis más magyar gyerekekben is lehetőséget látnak, megállapodásunk szerint rendszeresen választanak majd ki közülük komoly világméretű reklámkampányokhoz és külföldi munkákhoz. Az egyik fő célom, hogy a 12 és 17 év közötti fiatalok pályáját külföldön tudjuk tovább építeni” – mondta Bartalovics Ildikó, a Sztárcsemete Hungary vezetője.

Az amerikai világversenyen László mellett komoly elismerést, korosztályos második helyezést kapott a 10 éves Szekeres Roland is, akit ősszel visszahívtak New York-ba. A két lány indulónk, a 10 éves Széll Sára és a 13 éves Vártfői Dóra a középdöntőbe jutottak.