Fekete Angyal az Éden Hotelben

Az Éden Hotel hétfő esti adásában két új csábító érkezik a TV2 taktikai realityjébe, hogy párt találjon magának. Beus és Barbi kegyetlen küldetéssel érkeznek és alaposan felkavarják a hotellakók életét.

Hétfő este két új beköltöző borzolja fel a kedélyeket az Éden Hotelben. Milán pénteki kiesése után öt pár maradt játékban, akik mellé ma két gyönyörű csábító érkezik, hogy minden áron párt találjanak maguknak. Beus 19 éves, tavaly érettségizett, azóta elmondása szerint semmi különöset nem csinált, pihen, és hobbiszinten modellkedik. A barna hajú pasik vonzzák és megfogadta, nem fog taktikázni, önmagát adja, nem fogja be a száját, ha a helyzet úgy adódik. A hotelbe magával vitte kedvenc plüss állatait is, akikhez beszélni is szokott. Barbi, a másik csábító 24 éves, hoszteszként dolgozik, korábban szépségversenyen is indult. Szerinte nem lehet előre kitalálni egy taktikát, hiszen nem ismeri a régi játékosokat. Legnagyobb sajnálatára a rosszfiúk vonzzák, de reméli, az Éden Hotelben szerelemre találhat. A két új lány kegyetlen küldetést kap: Fekete Angyalként egyiküknek haza kell küldenie egy játékost. Azt, hogy melyikük az, senki sem tudja. A többiek éppen ezért tartózkodó kedvességgel fogadják őket, sőt, a lakók többsége azonnal pánikba esik, mert a küldetésnek köszönhetően egy párt hamarosan szétszakítanak és valakit kíméletlenül hazazavarnak a földi paradicsomból.

 

Éden Hotel – minden hétköznap este 21:15-től a TV2-n