Fejleszti Jász-Nagykun-Szolnok megyében a hálózatot az E.ON

Az E.ON csoport több mint 1,5 milliárd forint értékben végez hálózati fejlesztéseket az idén Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a munkálatok már elkezdődtek – jelentette be az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója szerdán Szolnokon, sajtótájékoztatón.

    Haraszti Judit elmondta: a beruházás-sorozat keretében  a megyeszékhelyen több mint 150 millió forintot költenek a hálózatra, a megye többi településére mintegy 1,426 milliárd forint jut.     Közlése szerint a fejlesztés során villamosvezetékeket, közvilágítási kábeleket cserél, illetve épít ki saját beruházásban a szolgáltató A rekonstrukciók után tovább nő az üzembiztonság az érintett hálózatszakaszokon – emelte ki.     A vállalatcsoport szolnoki üzemében 8134 kilométer hosszú áramvezeték – ebből 909 kilométer Szolnokon működik – üzemeletetéséről, fejlesztéséről, karbantartásáról gondoskodik.       Fejér Andor, Szolnok alpolgármestere a tájékoztatón az energiacég és a város jó együttműködését méltatta. Közös projektjeik között említette, hogy az E.ON Kft. közérdekű kötelezettségvállalása jóvoltából az elektromos autók tulajdonosainak nem kell járműveik töltéséért fizetniük a Sólyom úti nyilvános elektromos töltőállomáson, és a térítésmentességet az E.ON a 2015. októberi üzembe helyezést követő két évig biztosítja.     Kiemelte: a beruházások a város fejlesztési terveinek figyelembevételével zajlanak, és az elérhető legmodernebb technológiát alkalmazzák.     Benke József, az  E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. szolnoki üzemének vezetője a tájékoztatón elmondta: a fejlesztés keretében Szolnok 17 különböző pontján a fogyasztói igények kielégítéséhez szükséges hálózati beavatkozások történnek közép-és kisfeszültségen. Több transzformátorállomásban terveznek terheléskapcsoló-cserét, távműködtetésű kapcsolókészülék beépítését, elosztóhálózati szekrények valamint oszlopok és szigetelők cseréjét. Közvilágítási kábeleket cserélnek a Jósika úton, a Táncsics úton, majd a Kolozsvári lakótelepen.     Benke József szólt arról, hogy a megye számos pontján is zajlanak majd beruházások. Jászladányban például az áramlopás visszaszorítása érdekében kisfeszültségű hálózati munkákat végeznek a szolgáltató szakemberei 42,4 millió forint értékben. Karcag térségében az ellátásbiztonságot célzó beruházások több mint 52 millió forint értékben valósulnak meg. Mezőtúron és Tiszafüreden közvilágítási kábelhálózati munkákat végeznek  9 millió forint értékben. Az idén kiépítik a Tisza TK Projekt Kft. tiszapüspöki gabonafeldolgozó üzemének és a jászladányi szennyvíztisztító telep villamosenergia-ellátását több mint 460 millió, illetve 10,7 millió forint értékben – fűzte hozzá.     Jelezte: a szolgáltató a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 15 nappal az üzemszünettel járó beruházások előtt írásos tájékoztatást küld az érintetteknek.

Forrás:MTI