Fazekas és Hodola volt a leggyorsabb

2014-Riverside Baja-szombat-lónyaiKilenc szakasszal folytatódott a Magyar Terep-rallye Bajnokság idei második futama, a Riverside Baja. A beledi központtal megrendezendő versenyen a magyar autósport történetében először versenyzett közös pályán a terep-rallye és a rallye mezőny – Bükkfürdő Rallye –, és a rendkívül izgalmas szakaszokat rengeteg néző szurkolta végig a helyszínen. Az autósoknál a szombati kilenc szakaszból nyolcat megnyerő Fazekas Károly, Simon Péter kettős került az élre, míg a motorosoknál folytatódott a Hodola-Laller párharc. Sajnos egy baleset is volt még a nap elején, a kockáztató Lónyai Pál, Garamvölgyi duó nem is tudta folytatni a versenyt.

 

Kilenc rendkívül izgalmas és látványos, a Bükkfürdő Rallye mezőnyével megegyező rövid szakasszal folytatódott a 2014-es Magyar Terep-rallye Bajnokság második versenye, a Riverside Baja. Bebizonyosodott, hogy a szervezők jól döntöttek akkor, amikor a két szakágnak közös versenynapot szerveztek, ugyanis Bükkfürdő környékén rengetegen szurkoltak a helyszínen. Az előzetes várakozások alapján számítani lehetett arra, hogy az autósoknál az első nap után élen álló Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán kockáztatni fog végső győzelem érdekében, ám ezúttal nem volt szerencséjük, már az első szakaszon balesetet szenvedtek, és nem tudták folytatni a versenyt.

„Kockáztattunk, és ezúttal nem jött be. Nagyon siettem, és sajnos belementem egy fába. Az autónk rendesen megszenvedte ezt a találkozást, mi szerencsére rendben vagyunk. Sajnálom, hogy nem tudjuk folytatni, de az ilyen benne van a terep-rallye-ban” – fogalmazott Lónyai Pál.

Az abszolútban a kilenc szakaszból nyolcat megnyerő Fazekas Károly, Simon Péter duó vette át a vezetést a cseh Zdenek Porizek, Marek Sykora kettős előtt – a különbség mindössze 56 másodperc –, míg a harmadik helyre a címvédő Fodor Imre, Csató Attila páros ért oda, akik 59 másodpercre vannak lemaradva Fazekaséktól.

„Ma végre minden összeállt, és úgy tűnik, kezd összeszokni a csapatunk is. Nagyon tetszettek a mai szakaszok, és úgy vélem, a vasárnapi hosszabb, igazi terep-rallye-s versenyen sem lesz gond. Száz százalékot tett ma le mindenki az asztalra, és most már bízom abban, hogy sikerül az élen végeznünk. Igaz, nem felejtem el a mondást, miszerint a tyúkokat este számolja a gazda, azaz eredményt és az ezért járó pontokat majd vasárnap este tudjuk majd mi is megszámolni” – jelentette ki Fazekas Károly.

A második cseh Porizek, Sykora kettős abban bízik, hogy a vasárnapi szakaszokon behozható a hátrányuk.

„Nagyon szeretünk Magyarországon versenyezni, és ez a verseny eddig egészen kiváló. természetesen mindent megteszünk a győzelemért, ugyanis az első, túrkevei versenyen nem tudtunk rajthoz állni, így számunkra minden pont életbevágóan fontos a Riverside Baján” – árulta el Zdenek Porizek.

A címvédő Fodor, Csató páros is úgy véli, nem osztották még le véglegesen a lapokat.

„Nagyon élveztük a versenyt, tetszettek ezek a rövid szakaszok. Sajnos egyszer hibáztunk, ami szerencsére nem került túl sokba. Egy percen belül vagyunk, azaz a vasárnapi hosszú szakaszokon bőven lesz lehetőségünk ledolgozni ezt a hátrányunkat” – ecsetelte Fodor Imre.

A motorosoknál az előre megjósolt csata folytatódott a címvédő Hodola Richárd és Horváth Laller Lajos között. Mindketten parádésan versenyeztek, és úgy tűnik, a túrkevei idénynyitót követően ezúttal is Hodola lehet a jobb: a második napot követően 3.47 perccel vezet vetélytársa előtt.

„Nagyon tetszett a mai versenynap, a szakaszokon végig egy élmény volt motorozni. Örülök, hogy sikerült növelnem az előnyömet Lallerrel szemben, de még mindig nem érezhetem magam nyeregben, hisz holnap, a négy hosszú szakasz alatt bármi megtörténhet” – mondta Hodola Richárd.