Farkas utazik Szocsiba!

Farkas Norbert az utazó csapat tagja – ott lesz a szocsi olimpián! Ez a legújabb és legfontosabb hír a fiatal, és rendkívül tehetséges alpesi sízővel kapcsolatban.

 Farkas Norbert_adeloss photographyAz eredményei alapján nem volt kétséges, hogy őt választja a magyar szövetség, de azért mégis jobb biztosat tudni.

„A mostani olimpiai kvalifikációs időszak más volt, mint a többi – kezdte a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő Farkas. – Korábban mindig a versenyzők két legjobb pontját átlagolták és az alapján kellett a legjobb ötszázban lenni, most ezt a számot megemelték – öt nagyon jó eredményt kellett elérni, hiszen annyit átlagoltak.”

2012 szeptemberében kezdődött a kvalifikációs időszak, s a magyar rendszer illeszkedett a nemzetközihez – öt-öt pontot vettek figyelembe szlalomban és óriás-műlesiklásban is, s a tíz pont átlaga alapján hasonlították össze a magyar versenyzőket. Ha valaki a legjobbhoz képest 15 ponton belül van a kvalifikációs időszak végén, akkor a szövetségi kapitány dönthet a szocsi induló kilétéről, illetve kiírhat szétlövést.

„A tavalyi szezonom elég jól sikerült, kiegyensúlyozottan versenyeztem, úgyhogy az öt pontom elég közel volt egymáshoz. Ezután jött szeptemberben a chilei remek eredmény, amellyel tovább növeltem az előnyömet a magyar vetélytársakkal szemben. Azt tűztem ki célul, hogy saját jogon kvalifikáljam magam az olimpiára, mert úgy éreztem, képes vagyok rá, de sajnos nem sikerült – nagyon közel vagyok már, a szezon végére ez is meglehet. Az ország jogán azonban ott leszek az olimpián – több mint tizenöt pont különbséggel vezetek ugyanis a magyarok között” – mosolygott Farkas Norbert, akinek ez lesz az első olimpiája, úgyhogy elsősorban a tapasztalatszerzés lesz számára a cél, de emellett nyilván a lehető legjobb eredményre törekszik majd. Egészen pontosan szeretné a legjobb magyar férfi eredményt elérni az olimpiák történetében – és az eredményt nem helyezésben számolom, hanem az első helyezettől kapott másodpercekben.

„Az, hogy biztossá vált a helyem az utazó csapatban, annyiban változtatja meg a következő időszakot, hogy mivel nem kell a pontjavításért harcolnom, rajthoz állhatok a lehető legnehezebb versenyeken, hogy a legjobb versenyzők és a legnehezebb körülmények között készüljek fel az olimpiára. A hét végén Zell am See-ben Európa Kupán indulok szlalomban és óriásban, az utána következő másfél hét pedig sok edzéssel és sok nehéz versennyel telik majd. Tervezünk még esetlegesen egy Világkupa indulást is. Tudok pontosan úgy készülni, ahogy szakmailag a legjobb” – nyilatkozta Farkas, aki jó időeredményt szeretne elérni, s hogy az helyezésben mire lesz jó, az nyilván a körülményektől (időjárás, hányan esnek ki, satöbbi) is nagyban függ majd.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*