Fagyos idő és sok hó a visszatérő Svéd Ralin

A Svéd Rali ismét helyet kapott idén a Rali Világbajnokság versenynaptárában, a megszokott helyén, második versenyként. A koronavírus járvány miatt 2021-ben elmaradt ralit idén mindenképpen meg szerették volna rendezni, s Monte-Carlo hol havas, hol száraz útviszonyai után egy igazi klasszikus téli verseny szemtanúi lehetünk február végén, ahol a szegecses gumik ismét előkerülnek.

A klímaváltozás a skandináv országokat sem kímélte. A szervezők azzal igyekeztek enyhíteni szorult helyzetükön, hogy egyre északabbra tolták a rali helyszínét, annak érdekében, hogy biztosan havas utakon haladjon a mezőny. Idén még inkább észak-keletnek vette az irányt a verseny, hogy egy új város, Umea lássa vendégül a világbajnokság népes résztvevőtáborát. A 2020-as rövidített futamnál majdnem kétszer akkora útvonalat jelöltek ki, bár itt is rövidíteni kellett az útvonalon majd 40 km-el váratlan rénszarvas vonulás miatt.

A már megszokott Varmland régióból el kellett vinni a rali helyszínét 700 km-re északra Vasterbottenbe, ahol garantáltak a havas-jeges útviszonyok, hogy igazi téli ralit lehessen rendezni. Tökéletes körülmények várhatóak mínusz 20 fokkal, sok hóval és jéggel.

A csapatok ezúttal is biztosra mentek és mindannyian teszteltek Svédországban, bár más és más körülmények között. A Hyundai és a Toyota száraz körülményeket fogott ki, miközben az M-Sport Ford pilótája, Craig Breen hóviharral küzdött tesztelés közben. A Toyotánál azon a véleményen vannak, hogy nagyszerű körülmények fogadják majd a csapatokat. Az útszéli hófalak jó állapotban vannak, így várhatóan tényleg egy ízig-vérig téli ralin mérik össze a hétvégén az erejüket a résztvevők.

Az utóbbi időkben egyre megszokottabb volt, hogy nem skandináv pilóta nyerte a Svéd Ralit, vélhetően annak köszönhetően, hogy egyre kevésbé volt télies a rali. 2019-ben az észt Ott Tanak, 2020-ban pedig a walesi Elfyn Evans győzedelmeskedett a skandináv országban. Most, hogy ismét a tél lesz az úr, megint északi győzelem prognosztizálható.

„Ez az a rali. Erről az egyről álmodtam egész életemben. Gyári pilótaként rajthoz állni a hazai ralimon nagyon különleges dolog. Persze még jobb lett volna, ha a verseny maradt volna Torsbyban – közel az otthonomhoz és ahhoz, ahonnan a családi csapat származik – de fő, hogy a Svéd Rali biztonságban van a versenynaptárban és nagyon jó körülmények várhatóak a hétvégére.” – szögezte le Oliver Solberg, aki svédnek és norvégnak is vallja magát a szülei révén. „A hó és a jég a kedvenc útfelszínem, így nagyon különleges lesz ez a rali. Nagyon agresszív vezetési stílust kíván, hogy az autó elejét a nyomvonalban tartsam, de ugyanakkor toljam a hátulját.” – tette hozzá.

A Hyundai annyira rosszul kezdte meg az idei évet, hogy Julien Moncet, csapatvezető helyettes úgy döntött, hogy változtatnak a még Andrea Adamo által bevezetett szokáson, mely szerint kisebb versenyeken is rajthoz állnak annak érdekében, hogy teszteljék az i20 N Rally1-es autót. Ehelyett a fókusz ezentúl csak és kizárólag a Rali Világbajnokságon lesz.

Az Ypres Rali idén is helyet kapott

Az Ypres Rali nagy hírnévre tett szert már, mint Európa egyik legnehezebb versenye, s ezen a hírnéven még csak emelt az a tény, hogy 2021-ben már világbajnoki raliversenyként mutatkozhatott be az autósportot kedvelő nagyközönségnek. Idén nem került be elsőre a versenynaptárba, de úgy néz ki, hogy mégis rendeznek idén is Belgiumban világbajnoki futamot. Nem lesz hosszabb az idény, ugyanis augusztus közepére már bejelentettek egy olyan versenyt, amelyet tavaly októberben még nem tudtak megnevezni. Ezt a helyet nyerte el nemrég Belgium. Tavaly a helyi hős, Thierry Neuville nyerte meg hazai raliját.

A rali

Idén egy teljesen új helyszínen, a Västerbotten régióban rendezik a futamot, így minden szakasz teljesen új lesz mindenki számára. Itt ismét teljesen télies körülmények között, nagy hófalak keretezte utakon halad majd a mezőny.

A 2022-es Svéd Rali három napon át tart, s a 17 gyorsasági szakasz kb. 266 km-t tesz majd ki két szakasz – nagyjából 40 km – törlése után.

Az elmúlt évek győztesei:

2020 Elfyn Evans (Toyota)

2019 Ott Tanak (Toyota)

2018 Thierry Neuville (Hyundai)

2017 Jarri-Matti Latvala (Toyota)

2016 Sebastien Ogier (VW)

2015 Sebastien Ogier (VW)

2014 Jarri-Matti Latvala (VW)

2013 Sebastien Ogier (VW)

2012 Jarri-Matti Latvala (Ford)

2011 Mikko Hirvonen (Ford)

2010 Mikko Hirvonen (Ford)

2008 Jarri-Matti Latvala (Ford)

2007 Marcus Grönholm (Ford)

2006 Marcus Grönholm (Ford)

2005 Petter Solberg (Subaru Impreza)

2004 Sebastien Loeb (Citroën Xsara)

2003 Marcus Grönholm (Peugeot 206)

2002 Marcus Grönholm (Peugeot 206)

2001 Harri Rovanperä (Peugeot 206)

2000 Marcus Grönholm (Peugeot 206)

A világbajnokság állása a Monte-Carlo Rali után:

Pilóták

  1. Sebastien Loeb (FRA)                     M-Sport Ford WRT                 27 pont
  2. Sebastien Ogier (FRA)                    Toyota Racing WRT                19 pont
  3. Kalle Rovanpera (FIN)                    Toyota Racing WRT                17 pont
  4. Craig Breen (IRL)                          M-Sport Ford WRT                 15 pont
  5. Thierry Neuville (BEL)                    Hyundai WRT                         11 pont
  6. Gus Greensmith (GBR)                   M-Sport Ford WRT                 10 pont
  7. Andreas Mikkelsen (NOR)             Toksport WRT                           6 pont
  8. Takamoto Katsuta (JPN)                 Toyota Racing WRT NG            4 pont
  9. Elfyn Evans (GBR)                          Toyota Racing WRT                  4 pont
  10. Erik Cais (CZE)                          Yacco ACCR Team                    2 pont

Gyártók

  1. M-Sport Ford WRT             42 pont
  2. Toyota Racing WRT            39 pont
  3. Hyundai WRT                     13 pont
  4. Toyota Racing WRT NG        8 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/