Fábián Juli újra Paloznakon!

Fábián Juli 2012-ben, A Dalban látható produkciójával azokkal a televíziónézőkkel is megkedveltette a dzsesszt, akik addig nem rajongtak ezért a műfajért. A zenészkörökben igen nagyra tartott énekesnő egycsapásra országosan ismert lett, de a sors csak öt tombolóan sikeres évet engedélyezett a különlegesen szép és varázslatosan tehetséges művésznek. Fábián Juli idén július 9-én lett volna 38 éves.

A Paloznaki Jazzpiknik alapító-házigazdái, a Homola Pincészet tulajdonosai elismerésre méltó ötlettel álltak elő az idei rendezvényre: legyen a helyi Tájház udvarán eddig Homola Színpadnak hívott koncerthelyszín Fábián Juli Színpad. Ahogy a családias színpadavató ünnepségen elhangzott, az énekesnőnek a Paloznaki Jazzpiknik kezdete óta fantasztikus hangulatú koncertjei voltak itt mindaddig, amíg a betegség le nem döntötte a lábáról. Juli neve tehát, amíg összegyűlnek a zenekedvelő emberek Paloznakon, mindig szerepelni fog a műsorfüzetben!

Az ünnepség után a Muck Éva Triót hallhattuk első fellépőként a Fábián Juli Színpadon, majd néhány száz méterrel arrébb, nagyszabású emlékkoncert kezdődött a Nagyszínpadon Juli dalaival, feldolgozásokkal. Felléptek: Zoohacker & Random Trip Allstars feat. Tóth Vera, Big John Whitfield (USA), MC Kemon, Carl Avory (UK). Sokak örömére a Taittinger Jazz és Pezsgőbár apró színpadán a csillagos ég alatt a két hete Magyarországra visszaköltözött Malek Andrea szerepelt a Malek Andi Soulistic formációjával.

Horváth Gábor Miklós