Ezredesek csatában

Második fordulójával folytatódott a Magyar Szlalom Bajnokság idei szezonja.

Május hetedikén Anyák Napján, május első vasárnapján a Kakucs Ringen méretette meg magát a 72 induló. Sokakkal jöttek kísérőik, barátaik vagy éppen csapatuk tagjai.

 3

Előkészületek

Esőmentes reggelen érkezett meg mindenki a depóba, és kezdte meg a versenynapot egy pályabejárással. A gépátvétel után a volánforgatók neveztek, majd a rajtszámok felragasztása és a versenyzői eligazítás következett.

Az edzőkörben mindenki saját időbeosztása szerint kezdte meg a még nem mért versenytávot, gyakorlásképpen. Már itt érezhető volt, hogy gyors pályát építettek a Szervezők. Ezt a Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt is megerősítették:

„A pálya vonalvezetése alapvetően mindig is feküdt számunkra, hiszen ez egy épített autóversenypálya. Most bóják tarkítják ugyan, de a pálya két szakaszán lévő félkör kanyarok helyett az egyeneseken fogunk menni. Ezáltal jóval gyorsabb lesz egy versenykör.” – mondták a tavalyi kategória bajnok testvérek.

 11

Első mért kör

Ezután mindenki felkészült az első mért körre. A Track Racing versenyzői közül Zsolt indulhatott először, a 29-es rajtszámmal:

„Már az edzőkörben is éreztem, hogy autónk nagyon jól tapad, kiválóan vezethető a pályán. Egyelőre a köridőm nem túl jó, de részemről kell gyorsulnom, ez rajtam múlik…” – közölte a tényeket Zsolt, akinek első mért köre 2 perc 8 másodperc 280 ezredmásodperc lett.

A pályára olaj került, ezért egy kisebb időcsúszással folytatták a versenyt egy aszfalt takarítás után, az ismét biztonságos pályán. Közben picit az eső is szemerkélni kezdett, de szerencsére minden optimális lett az új rajtra. Fivére, Szabolcs egy későbbi rajtszámmal indult, a 72-essel. Ez jobb köridőnek bizonyult, mint öccsének:

„Nekem nagyon bejön a pálya vonalvezetése. Élmény rajta menni, nagyon jó a ritmusa, meg-meg lehet kockáztatni a bóják között való centizést is, persze ésszel. Remélem, hogy ebből a köridőből is tudok még faragni, mert maradt benne egy kevés.”- osztotta meg első körének tapasztalatait Szabolcs, akinek a célban 2:03:066-ot mutatott az óra.

 8

Versenytárs balesete

A második kört pár percre rá indították (az időterv nagyjából tartása okán).

Zsolt sokat javított, 2:04:668-as idejével több, mint 3 és fél másodpercet. De megint szemerkélni kezdett az eső. Szabolcs jó rajtra és másfél köre után megállították a futamot. Történt ugyanis, hogy három versenyző tartózkodott a pályát, mért körben, amikor a 71-es rajtszámú Polski Fiat 126 borult. Ezért a versenyt rögtön félbeszakították. Szabolcs éppen a pályán versenyzett éles körben, és így mesélte el a történteket:

„Éppen mért körön voltam, amikor már csak kevés volt hátra a célig, nagyjából fél kör. De láttam, hogy megállítják a futamot. A Kis Polski szembe állt a menetiránnyal, szélvédője az aszfalton ripityára törve, motorházteteje lerepült, a teteje horpadt, tehát borult a gép. Versenyzője nem szállt ki még. Mi, a másik versenyzővel, akivel a pályán voltunk, megálltunk a rajtnál, ott várakoztunk amíg megvizsgálták a versenyzőt és az autót elvontatták. Lehet, hogy a picit szemerkélő eső miatt csúszott meg, nem tudom… . A pályatakarítást követően újra indították a futamot.” – mesélte el a történteket Szabolcs.

A versenyző rendben volt, saját lábán mert vissza a depóba, autója is remélhetőleg javítható lesz. A új rajtot követően mindenki folytathatta a küzdelmet. Szabolcs egy egész jó körrel, egy kicsit rontva zárt: 2:03:677 lett az eredménye.

„Mindent eldöntő” kör

 

Az időcsúszások miatt nem volt külön ebédszünet, ezért a harmadik kör is elindult nem sokkal később. Zsoltnak most először sikerült 2:04 mp alá mennie:

„Végre mehettem egy jó kört. Picit melegedhetett is az aszfalt, de szerintem nem ezen múlt, hanem jobban megtanultam a pályát, jobban is nyomtam a gázt és összejött ez a köridőm. Azt nem tudom még hányadik helyen végzek, meglátjuk… „ – így Zsolt. Körideje: 2:03:978 lett.

Szabolcsnak végre egy igazán tiszta köre lehetett:

„Most semmi nem befolyásolta futásomat. Se eső, se olaj, se baleset, így ez a legjobb köröm lett. Igaz, most nyomtam is nagyon és minden kanyarra, minden bójára figyeltem, hogy ne veszítsek időt. Jó kör volt.” – hallhattuk Szabolcstól. Körideje 2:02:531 lett.

Kupák nélkül

Kupát sajnos most nem szereztek a fiúk, de így sem szomorodtak el. Az értékes pontok mellett egy igen jól kiautózott versenyen vannak túl. Napjuk összefoglalója:

„Tartottunk az esőtől, de csak csepergés lett. Furcsa időjárás volt. Se meleg, se hideg, se napsütés, se borult ég. De optimális volt a versenyzéshez. Úgy érezzük, nagyon jót autóztunk. Autónkba sportkormány és sportülések kerültek, így ettől a futamtól kezdve már nem csak a komfortérzés javult, hanem a még sportosabb vezetés is ott lesz, versenyről-versenyre. Gumijaink jól tapadtak, motorunk néha öt-hatezres fordulaton pörgött, de a kenőanyag védte. Ma ezen a futamon másoknak voltak kisebb kalandjaik a nap során, de számunkra nem okozott gondot, és az elért negyedik és hatodik hellyel sem vagyunk elégedetlenek. Értékes pontokat szereztünk, jelenleg a harmadik és negyedik helyen állunk a bajnokságban. Hosszú még a versenyszezon… . Nagy a küzdelem, a harc, menni fog egész évben az adok-kapok. Ezért is szeretjük a Széria 1-es kategóriát, az ezresek kategóriáját. Mindig izgalmas, főleg ha népes. És most megint az. Külön gratulálunk Márknak, hogy első versenyén nyerni tudott a legkisebb kategóriában.” – foglalták össze napjukat a Sződy fivérek.

És valóban: a mindössze 15 éves Mosonyi Márk – akivel Szabolcs két évvel ezelőtt gokart bajnokságban versenyzett együtt – megnyerte a futamot. Az alábbiakban látható a jelen állás szerinti ponttáblázat:

  1. Felfalusi István 16 pont
  2. Nyári Barna Balázs 12 pont
  3. Sződy Zsolt 11 pont
  4. Mosonyi Márk 10 pont

    Hanák Gábor            10 pont

    Sződy Szabolcs        10 pont

  1. Vödrös Rita 2 pont

 

A következő futamot Lajosmizsén rendezik június 11-én. Ez egy utcai pálya lesz, ami a nagyközönség számára is különleges és látványos. Beszámolónkat a futam utáni héten olvashatják.

 

Fotók:

Kaposvári Ágnes

Kaposvári Andrea