Ezer kívánság repült a magasba a Strand Fesztiválon

Ezer lufi a Balaton felett! A több száz fellépő és fesztiválozó mellett megannyi lufi is elárasztotta a Strand Fesztivált, hiszen a The Famous Grouse whisky jóvoltából szülinapi kívánságok emelkedtek a magasba. A fesztiválozók mellett olyan hírességek is bekapcsolódtak az eregetésbe, mint Weisz Fanni, Fehér Balázs és Száraz Dénes.

„Be part of something Famous” – így hangzik az idén 118 éves The Famous Grouse szlogenje, amelyre építve most a fesztiválozók is égnek ereszthették, hogy ők miről szeretnének híresek lenni. A Zamárdiban megrendezésre kerülő eseményen Weisz Fanni, Száraz Dénes és Fehér Balázs is lufit ragadott. Száraz Dénest népszerű színészként ismeri a közönség, azonban sokan nem gondolnák, hogy egykor csak a rockzenének és a féktelen bulizásnak élt. A fesztiváloknak nem csupán állandó résztvevője volt, de ő maga is részt vett a szervezésben.

„Gimnazistaként minden őrültségben benne voltunk, így éveken át a fesztiválok sem maradhattak ki, egy felvidéki ifjúsági eseménynek még a szervezésébe is bekapcsolódtam. Hosszú hajam volt, acélbetétes bakancsban jártam, és megszállottan rajongtam a The Doors-ért, akkoriban hittem, hogy talán Jim Morrison reinkarnációja vagyok.” – kezdte nevetve Dénes, akit elmondása szerint az egyetemi évek tettek érettebbé. „Mégis mindvégig egyértelmű volt, hogy színész szeretnék lenni. Sosem a hírnév vonzott, hanem, hogy igazán jó legyek abban, amit csinálok. Szerintem egy adott körben ez már önmagában is híressé tehet bárkit.” – folytatta a Jóban Rosszban egykori Tamás atyája.

Weisz Fanni modellként már jó néhány elismerést bezsebelt, van azonban egy szívügye, amire jelenleg is kiemelt figyelmet fordít.

„Modell szerettem volna lenni és állatvédő, ez volt a két álmom. Ebből az egyik már teljesült, a másikért pedig igyekszem minél többet megtenni, így ez került a Famous-lufimra is.  Valahogy az élet adja mindig az új lehetőségeket és az újabb kihívásokat, így mindig születnek újabb álmok is.” – mondta Fanni „Az ismertségnek vannak jó és rossz oldalai is, de mint mindenben, így itt is a jóra koncentrálok. Fontos, hogy értékes dolgokra használjam. A siker kulcsa pedig a kitartás, hogy soha nem adom fel!” – tette hozzá a fiatal szépség, aki számára a fesztiválok a vidámság fellegvárai.

Fehér Balázs életének a kezdetek óta része a zenélés, de újabb célokban soha nem szűkölködik. A fesztiválok világa a fellépésekkel nyílt meg számára, és a Balatonhoz is különleges érzések kötik.

„Mindig is a zenélés foglalkoztatott igazán, de a filmezés az, ami e mellett nagyon vonz. Jelenleg azonban arra koncentrálok, hogy minden helyzetben megőrizzem a nyugalmam, tudjak kikapcsolni, és ne csak egy folyamatos mókuskerékben éljek. Ez a hozzáállás sokkal kiegyensúlyozottabbá tudja tenni az embert.” – vélekedett a Carbonfools frontembere, aki éppen ezért a “nyugalom” szót írta lufijára. „Fesztiválokon lépek fel a legszívesebben. Itt mindenki maximálisan kiengedi a gőzt, és pozitív energiákat sugároz, ami rám is hatással van. A Balatont pedig különösen szeretem, rendszeresen ellátogatok ide nyaranta, ráadásul a vitorlázás is az egyik kedvenc hobbim.” – mesélte Balázs, aki azt is elárulta, hogy csajozás tekintetében egyetlen helyi emléket őriz. A magyar tenger eddig valahogy nem kedvezett neki e téren.

A hírességek mellett a fesztiválozók is boldogan csatlakoztak. Volt aki magánéleti, volt aki szakmai örömökre vágyott leginkább a papírlapokra került üzenetek alapján. Azonban hogy az ezernyi kívánság valóra válik-e, azt csak az idő dönti el.