Ezek lettek az Év Célgépei 2022-ben

Robot adta át a trófeákat a nyerteseknek a Gépész Szalonban

Június 28-án kedden a budapesti Millenium Házában rendezték meg a II. Magyar Ipari Célgép Nagydíj díjátadó rendezvényét, a Gépész Szalont. Az ország legnagyobb szakmai versenyére több tucatnyi pályázat érkezett be a fakidöntő célgéptől a láda vasút gyermekjátékon át a robot behelyezőig. A zsűri ezúttal is egy közös elbírálási rendszert kialakítva, ugyanazon a műszaki szemüvegen keresztül vizsgálta a pályaműveket, majd az összes szempontot mérlegre téve hoztak döntést a díjakat illetően. A ceremónia látványos különlegessége volt, hogy ezúttal egy Mitsubishi robot adta át a színpadon a győzteseknek járó trófeákat.

A mérnök szakma egyike a legizgalmasabb és a legfontosabb hivatás, vallja Sipos Sándor, az ország legnagyobb ipari célgép versenyének ötletgazdája, aki számára a mérnöknek legalább ugyanolyan fontos dolgot jelent, mint tanárnak vagy orvosnak lenni.

A Chemplex Kft. tulajdonosa tavaly hagyományteremtő jelleggel hívta életre a Magyar Ipari Célgép Nagydíjat, melynek célja, hogy a hazai termelő és szolgáltató vállalatok megismerjék a hazai gépgyártás kiváló, egyedi felhasználási célra készülő gépeit. Dr. Bárdos Krisztina, a társszervező Gépipari Tudományos Egyesület ügyvezetője elmondta, hogy a célgépeknek a gazdasági élet szinte minden területén helye van és a gépgyártásnak ez a szegmense nagyon komoly fejlesztési potenciállal bír.

Az első verseny kiemelkedő sikerei után így idén is az egészen egyszerű géptől a korszerű technológiákon át az Ipar 4.0 szempontjainak megfelelő célgépekkel várták a nevezéseket, melyek közül a szakmai zsűri értékelése alapján hat kategóriában hirdettek győztest június 28-án kedden a budapesti Millenium Házában.

A zsűri tagjai a pályázatok elbírálásánál a következőket vizsgálták: milyen arányú és színvonalú innovációs érték testesül meg a konstrukcióban; a tervezési munka korszerűségét; a gép piaci versenyképességét; azt, hogy milyen gazdasági előnyökkel jár a gép használata; hogyan illeszkedik a gép az Ipar 4.0 és a digitalizáció elvárásaihoz; továbbá üzemeltetési, karbantartási, környezetvédelmi szempontokat.

Dr. Nagy Ádám, az Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára a megnyitó beszédében elmondta: van egy nagyon erős tudásbázis, ami Magyarországot tovább viheti azon az úton, amelyet az ország ipari fejlődésével összefüggésben megfigyelhettek a 2010-es években és most a 2020-as évek elején. Ugyanakkor arra is kitért, hogy 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is rendkívül sok kihívással kell szembenézni. Kiemelte, bizakodásra ad okot, hogy az ezeket megelőző években a magyar gazdaság egy olyan stabil alapra, felívelő pályára került, amelyet már a nemzetközi fórumok is elismertek.

Metál Attila, a zsűri elnöke arról beszélt, a tavalyi versenykiírás után aggódtak, hogy idén csökkenni fog a pályázók száma, hiszen sok kitűnő terv halmozódott fel a korábbi évek során, de kiderült, felesleges volt a félelmük. Mint fogalmazott, tapasztalataik szerint a hazai gépipar éves szinten annyi új célgépre tart igényt, hogy erre a trendre hosszú távon is lehet alapozni a megmérettetést.

„Számtalan nívós pályázat érkezett be, egy széles tudású és összetettségű termékskálát láthattunk, a mesterséges intelligenciát alkalmazó optikai mérőberendezésektől kezdve az automata parkolóházon át a könyvkötő gépig. Ha egyet ki kellene emelni, ami nagyon jövőbe mutató, az a polimer kompozit termékek automata gyártósora, amelynél nemcsak maga a célgép kialakítása egyedi, hanem az alkalmazott új technológia, amely mögött többéves kutatás-fejlesztési munka áll” – mutatott rá Metál Attila.

A győztesek listája:

-Az év célgépe 2022 Anyagmozgatás, anyagtárolás gépei kategóriában: Alumínium tömb robot palettázó rendszer, TOMETH Fémtechnika Kft.

-Az év célgépe 2022 Kísérleti, laboratóriumi, tesztberendezések, mérőeszközök, tesztpadok kategóriában: Robotos érdesség vizsgáló állomás, simpLogic Mérnök Iroda Kft.

-Az év célgépe 2022 Gyártás-előkészítés gépei: alapanyag és nyersanyagfeldolgozás kategóriában: TL-10 kalibrációs folyadék regeneráló berendezés, Tribologic Kft.

-Az év célgépe 2022 Termék kiadagolás beadagolás vagy csomagolás gépei kategóriában: Automata zsákológép, Metrisoft Mérleggyártó Kft.

-Az év célgépe 2022 Teljes gyártósorok, üzemi és kisüzemi technológiák kategóriában: Automata gyártósor polimer kompozit termékek rövid ciklusidejű sorozatgyártására, Kentech Kft., HD Composite Zrt.

-Az év célgépe 2022 Részterméket előállító, megmunkáló gyártógépek kategóriában: Perfect Binder 420 PUR Könyvkötőgép, RIGO Kft.

-Az év célgéptervezője 2022-ben: Szakállas Tibor

-A Közönségszavazás nyertese: Járomköteg fordító, Somhegyi Béla és Somhegyi Krisztián, Lifting-Controll Kft.

Ugródeszka a díjazottaknak

A Célgép Szalon rendezvényen a díjátadó ceremónia látványos különlegessége volt, hogy ezúttal egy Mitsubishi robot adta át a színpadon a Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2022 trófeáit.

Balán Péter, a versenyt szponzoráló Mitsubishi FA Divíziójának branch managere, elmondta, a Mitsubishi Electricnél hisznek a versenyben. Hisznek abban, hogy a versenyszellem plusz energiákat mozgósít mindenkiben, hogy a mindennapok teljesítményét is túlszárnyalva még jobb, magasabb eredményt érjenek el.

„Ennek a versenynek minden résztvevő a nyertese, hisz önmagát legyőzve egy jobb eredményt ér el. Emellett néhány díjazott kap egy külső megerősítést is, hogy abban a helyzetben az ő művét értékelték a legjobbnak. Vállalatunknál küldetésünknek tekintjük, hogy támogassuk a magyar cégeket, célgépépítőket, OEM-eket hogy a nemzetközi porondon is sikereket érjenek el, ne csak a magyar piacra dolgozzanak, hanem nemzetközi szintre bővítsék az értékesítési tevékenységüket” – fogalmazott.

Hozzátette, szilárdan hiszik, hogy ehhez nem a legolcsóbbnak kell lenni, hanem a legmagasabb szintű technológiát kell biztosítani, a vevő igényeire szabott megoldásokat kell szállítani valamint a vevő számára olyan megoldásokat bemutatni, amire lehet, hogy nem is gondolnak.

Stankovics Mátyás, a szintén a II. Magyar Ipari Célgép Nagydíj egyik szponzorának, a Viapan Groupnak a marketingvezetője arról beszélt, hogy az elismerés önmagában is ösztönző – nem csak annak, aki a díjat kapja, hanem annak is, aki megismeri az adott célgép mögötti sikertörténetet.

„Ennek pedig a legjobb fóruma egy díjátadó, ami lehetőséget biztosít a kapcsolatépítésre is. Az, hogy így lehetőség nyílt testközelből megismerni a piaci trendeket, szakmai innovációkat, csak hab a tortán, és természetesen szintén ösztönzőleg hat a szakmára” – mutatott rá.

Kardos Dániel, a LINAMAR Hungary Zrt. sales engineere pedig arról beszélt, az esemény támogatójaként ők is fontosnak tartják, hogy a gépész szakma is megmutassa magát a nagyvilág előtt, mert ezek a projektek jellemzően zárt kapuk mögött kerülnek megvalósításra, pedig a műszaki megoldásokra nagyon is büszkének kell lenni és tágabb körben is megismertetni az emberekkel, hogy még vonzóbbá tegyék a mérnöki pályát a fiatalok számára.

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj kategóriagyőztesei számára 2022-ben is számos lehetőség nyílik, ahogy 2021-ben. A nyertesek és a 2022-es pályázók bemutatkozhatnak az Ipar Napjai és MACH-TECH szakkiállításokon, a Magyar Ipari Célgép Nagydíj standján. A Gépipari Tudományos Egyesület tagsággal és a Szakmakultúra Konferencián bemutatkozási lehetőséggel támogatta a nyerteseket.

A nyeremények:

-A Mitsubishi Electric egymillió forint értékű különleges csomagot ajánlott fel, melynek tartalma egy iQ-R PLC konfiguráció, ami mellé egy teljes szoftver csomag is jár. Ezenfelül a csomag taralmaz egy „Quick start guide”-ot ami a mellékelt hardware elemek beüzemelésén és a projekt feltöltésén vezet végig. Ráadásként a nyertest meghívják irodájukba egy egynapos képzésre, ahol segítenek az alapok elsajátításában, az eszközök „felélesztésében”.

-A Viapan Group 800 ezer forint értékű csomagot ajánlott fel az egyik kategória győztesének. Ennek keretein belül egy hónapon keresztül biztosítják a nyertes dolgozói részére az ergoskeletonjat, amelyek tartásjavító funkciójukkal tehermentesítik és kímélik, jobb pozícióban tartják a nyakat és a hátat. Továbbá biztosítanak egy balatoni csapatépítési lehetőséget képzőközpontjukban.

-A Bosch-Rexroth i4.0 gyakorlati fókuszú oktatással támogatja az egyik kategória nyertesét.

-A Linamar Hungary Zrt. 500 ezer forint értékű támogatási kerettel áll az egyik kategórianyertes mellé.

-A Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Budapest felajánlásából félmillió forint értékű 3D fémnyomtatási szolgáltatást vehet igénybe az egyik kategória nyertese.

-Az RWH Kft. az egyik kategórianyertest látja el 750.000 Ft értékű beszerzési kerettel, aki választhat lineáris megoldások, csapágyak, csapágyházak, tengelyek közül, 10 gyártó által kínált szortimentből.

-A VARINEX Zrt. különdíjat ad át a zsűri által választott pályázat benyújtója számára, aki 300.000.- Ft értékben vehet igénybe 3D nyomtatási szolgáltatást.

A kategóriák nyertes pályaműveit emblémával is díjazzák, amely jól használható a kommunikációban és a gépre is kihelyezhető.