Ez a kérdés, válasszatok! Mesterházy Attila vasárnapi írása

Mesterházy Attila, a baloldali összefogás pártjainak miniszterelnök-jelöltje Fotó: Juhász Melinda

Mesterházy Attila, a baloldali összefogás pártjainak miniszterelnök-jelöltje
Fotó: Juhász Melinda

Nem  maradtak titkok, nincsenek meglepetések. A kormányváltó szövetségnek van  kidolgozott programja, a Fidesznek nincs. Mi nyolc pontban foglaltuk össze, mit  szeretnénk mindenképpen megváltoztatni, Orbán Viktornak egyetlen programpontja  van, az, hogy mindent ugyanígy csinálhasson tovább.

Az  ország többsége azonban kormányváltást akar. Ezt halljuk az országjáráson az  emberekkel beszélve, ezt mutatják még azok a közvéleménykutatások is, amelyeknek  elkészítéséhez a korábbinál sokkal több idő és energia kell, mert az emberek  négyötöde fél válaszolni, fél állást foglalni. De még így, megfélemlítve és  elbizonytalanítva is, az emberek nem akarják elveszíteni a reményt, hogy  hamarosan jobban, boldogabban, nyugodtabban élhetnek majd. Azt pedig négy év  tapasztalata mondatja velük, hogy ehhez változásra, új, demokratikus kormányra,  Orbán Viktor távozására van szükség.

A  változást azonban nem a politikusok érik el, ők legfeljebb megtestesítik a  népakaratot. A változást a választópolgárok hozzák el, amikor a fülke magányában  azok neve mellé teszik az ikszet, akiktől nem kell félni, akik nem fenyegetik  senki megélhetését, tulajdonát, akik nem elüldözni, hanem visszahívni szeretnék  a fiatalok színe-javát, akik nem nyűgnek tekintik az időseket, hanem segítséget  kínálnak nekik gyógyszereik kiváltásához, akik nem közmunkát, nem málenkij  robotot kínálnak éhbérért, hanem valódi, tisztességesen megfizetett  munkahelyeket akarnak teremteni.

A  szavazófülkébe mindenki egyedül lép be, ott mindenkinek a szava ugyanannyit ér.  Ott mindenki egyenlő. A dunaújvárosi melós, a szegedi tanár, a kaposvári rendőr,  az állástalan borsodi szegényember vagy a tolnai közmunkás pont ugyanolyan  fontos lesz jövő vasárnap, mint Simicska Lajos, akinek a cége minden egyes napra  több mint egymilliárd forintos megrendelést kapott tavaly az államtól. A  szavazás titkosságára a kormányváltó szövetség több mint tízenkétezer delegáltja  vigyáz majd a választási bizottságokban. Ők fogják garantálni, hogy mindenki  nyugodtan, biztonságban adhassa a voksát annak a politikai erőnek, amelyikben  megbízik, annak a politikusnak, akitől érdekei képviseletét várja.

Ahogyan  Orbán Viktor súgta oda titokban a külföldi nagyköveteknek, ne azt nézzék, mit  mond, hanem azt, mit tesz. Saját tapasztalataikból induljanak ki! Abból, hogy  több kenyeret, krumplit, húst, benzint tudnak-e venni a fizetésükből, mint négy  éve! Egyáltalán, van-e még fizetésük, kapnak-e ellátást, a rászorulók  rokkantnyugdíjat, jobb vagy rosszabb a településükön az egészségügy, az iskola?  Nőtt vagy csökkent a gyerekük esélye a továbbtanulásra, az elhelyezkedésre?  Egyáltalán, itthon van a gyerekük, vagy kénytelen külföldön keresni a  boldogulást? Remélhetik-e helyzetük jobbra fordulását, ha minden ugyanúgy  folytatódik, ahogyan eddig? Ezekre a kérdésekre válaszoljanak, s a válaszok  alapján döntsék el, hogy kire szavaznak.

A  felelősség nagy. Eddig a miénk, politikusoké volt nagy, hiszen a kampányban  nekünk kellett minél több embernek elmagyarázni, mit gondolunk Magyarországról  és a világról, szerintünk mi kell ahhoz, hogy a családok, az emberek sorsa  jobbra forduljon. Április 6. azonban az állampolgárok felelősségének napja lesz.  Akinek fontos Magyarország, aki tudatosan tervezi saját és családja jövőjét, az  jövő vasárnap elsétál a választókörbe leadni a szavazatát.

Akiknek  minden mindegy, akik otthon maradnak, azok helyett mások döntenek és a döntésük  következményeit az otthonmaradók is viselik majd. A távolmaradók hallgatásukkal  a jelenlegi hatalmat segítik, ők lemondanak a döntés, a beleszólás lehetőségéről  és ezáltal arról is, hogy hazájuk jövőjét alakítsák. Akik eljönnek szavazni,  azok kezükbe veszik a sorsukat, segítik saját magukat, családjukat és végső  soron Magyarországot.

Akik  pedig kormányváltást akarnak, azoknak a “kormányváltó erők” jelöltjeire és  listájára kell szavazniuk, mert csak nekünk van egyedül reális esélyünk  leváltani Orbánt. Minden más pártra leadott szavazat vagy elvész vagy  megnehezíti az Orbán-rendszer leváltását.

Tehát  a kormányváltást akarók = MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*