Évi 23 milliót takarít meg az Országos Onkológiai Intézet

Csökkennek a számlák, növekszik a betegellátás színvonala

517 milliós okos beruházásra kapott támogatást az Országos Onkológiai Intézet, amelynek keretében csökken az épületeinek hő- és villamosenergia fogyasztása. Az előzetes becslések szerint az intézet most évi 23 millió forinttal fordíthat többet a működési feltételek javítására és a betegellátás fejlesztésére.

Néhány nappal ezelőtt zárult le az Országos Onkológiai Intézetben zajló komoly munkálatok legnagyobb részét kitevő szigetelési szakasz. Ezt követően már csak néhány hétig dolgoznak a szakemberek az intézmény épületein, várhatóan júliusban már le is zárhatják azt az épületenergetikai korszerűsítést, amelytől komoly eredményeket remélnek.

“Az EU Kohéziós Alapja és a Magyar Állam társfinanszírozásával megvalósuló 517,77 millió forintos, száz százalékos támogatástartalmú beruházás közvetlen célja, az intézet hő- és villamosenergia fogyasztásának csökkentése, valamint az energiafelhasználás optimalizálása. A projekt keretében az intézet épületállományának, ezen belül is a régi építésű épületek nettó légtérfogatának több mint ötven százalékán hajtunk végre nyílászárócserét, hő- és hangszigetelési munkákat, valamint gépészeti korszerűsítést” – mondta prof. Dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.

A beruházás eredményeként nem csak az intézet energiafelhasználását tudják optimalizálni, amely közvetve a globális környezetterhelés és az üvegház-hatású gázok kibocsátásának mérséklődését eredményezi, hanem közvetlenül a betegek javára válik. Az előzetes számítások szerint a projekt eredményeképpen az Intézet nagyjából évi 23 millió forintos megtakarítást érhet el, amely a működési feltételek javítására fordítva segítheti a betegellátás fejlesztését.