Évértékelő – DK: üres családpolitikai ígérgetés volt a beszéd

A Demokratikus Koalíció (DK) üres családpolitikai ígérgetésnek nevezte az Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelőjén elhangzottakat.

    A kormányfő beszédében egyebek mellett egy hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be.
    Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az ország világosan értékelte a Fidesz családpolitikáját. Az elmúlt években 600 ezer magyar ment külföldre – zömében fiatalok -, lassan pedig eljön a kor, amikor külföldön több magyar születik majd, mint itthon. A párt nehezményezte, hogy Orbán Viktor beszélt bölcsődei ellátásról, miközben 2010-ben ő állította le a Gyurcsány-kormány bölcsődeépítési programját. Beszélt gyermekvállalásról, miközben 10 éve nem emelte a családi pótlékot, miközben országszerte hiány van gyerekorvosból, miközben épp most zárt be az ország legjobb koraszülött osztálya – hangsúlyozta.
    “Idén is egy beteges hazudozó évértékelőjét hallottuk” – értékelt a DK-s politikus. “Valójában az idei év is a lopásról, az Orbán-család és a fideszes oligarchák gazdagodásáról, a lopott pénzen vett luxuséletmódjukról fog szólni, miközben az európai magyaroknak kuss a nevük a saját hazájukban” – fogalmazott. Az ellenállás idén is folytatódik – írta Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője.

Forrás:MTI