Évadnyitó ülésüket tartják a frakciók

Várhatóan február 20-án kezdődik az  Országgyűlés tavaszi ülésszaka; a frakciót többsége a héten tartja évindító frakcióülését.

    A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja szerdától péntekig Visegrádon tanácskozik, amely a szokásoknak megfelelően Orbán Viktor miniszterelnöknek, a Fidesz elnökének politikai értékelésével kezdődik.
    A háromnapos megbeszélésen – mint arról Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője korábban beszámolt – a tavaszi parlamenti ülésszak fontos kérdései lesznek napirenden: ezek egyike a migrációs kérdés, a másik fontos témakör pedig a 2018-as költségvetés, amelyet idén is tavasszal fogadhat el az Országgyűlés.
    A KDNP a kormánypártok közös tanácskozása előtt, az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, a helyszínen, szerdán külön frakcióülést is tart.
    Az MSZP szerdán, Budapesten tartja nyitó frakcióülését, ahol a többi között arról is döntenek, hivatalosan is támogatják-e Majtényi László köztársasági elnöki jelöltségét.
    Tóth Bertalan frakcióvezető korábban elmondta: “kemény és felelős” ellenzéki politizálásra készülnek, indítványaik pedig három csomagra bonthatók: biztonságpolitikai, antikorrupciós és az életminőséget javító előterjesztésekre.
    A Jobbik képviselőcsoportja szerdától péntekig Mátraszentimrén tanácskozik – tudta meg az MTI a frakciótól.
    A megbeszélés Vona Gábor pártelnök köszöntőjével indul, a frakcióülés meghatározó témája pedig az európai bérunió és az ehhez szükséges nemzetközi kapcsolatok továbbfejlesztése lesz, valamint a felkészülés megkezdése a 2018-as választásra.
    Az LMP ötfős képviselőcsoportja – a párt elnökségével kibővülve – a múlt héten tartotta meg évindító frakcióülését Siófokon. A kétnapos tanácskozáson elsősorban a munkavállalók, az oktatás és az egészségügy helyzetét tekintették át – számolt be arról előzetesen Szél Bernadett társelnök.

Forrás:MTI