Európába érkezett a Forma-1-es vándorcirkusz

Immár hagyománnyá vált, hogy a szezonnyitó Európán kívüli futamok után a Spanyol Nagydíjjal debütál a Forma-1-es szezon várva várt európai része. Ez lesz az a futam, ahol a Forma-1-es csapatok már bevetik a legújabb fejlesztéseiket, alkatrészeiket. Az istállók főhadiszállása Európában van, így az európai futamok során könnyebben tudnak reagálni a különféle változtatási kényszerekre. A Barcelonában rendezett verseny nagyon kedvelt, s a pálya a tesztelések miatt nagyon ismert a Forma-1-es szereplők körében.

Amber-Spanyol_F1_2014-rajt

A hétvégi Spanyol Nagydíj helyszínét, a barcelonai pályát, mindig is sokat használták a csapatok tesztelésre. Európában van, így relatíve olcsón tudnak enyhébb időjárási körülmények között ott tesztelni télen is a csapatok. Idén télen a másik spanyol város, Jerez, mellett kétszer is ellátogatott Katalóniába a Forma-1-es mezőny tesztelni.

Bár sokan úgy tartják, hogy a szezon igazán az európai versenyek sorával veszi kezdetét, az már most is látszik, hogy az erőviszonyok tekintetében nem sok változás történt a tavalyi évhez képest. A szezon első négy versenyét követően egyértelműen látszik a Mercedes és azon belül is Lewis Hamilton fölénye. A Mercedes brit pilótája még a tavalyinál is erősebb formáját mutatja, testileg-lelkileg megerősödve halad újabb világbajnoki címe felé. Ami még biztosnak látszik az az, hogy a Ferrari rengeteget fejlődött. A csapaton belüli átalakítások, a csapatfőnök váltás, valamint Sebastian Vettel megérkezése és James Allison tervező autója meghozta a hőn áhított eredményeket. Malajziában Vettel győzelme, Bahreinben pedig Kimi Raikkönen második helye bizonyítja az előrelépést a maranellóiaknál.

Amber-Spanyol_F1-Alonso

A McLaren az idei kakukktojás. Sokáig nagy meglepetés volt, hogy Fernando Alonso visszatért a brit alakulathoz, ahonnan annak idején nem túl szép emlékekkel távozott Lewis Hamilton mellől. Mikor végre biztos volt Alonso helye, akkor az volt kérdéses, hogy ki lesz a csapattársa. Jenson Button veteránként végül maradhatott. A Honda motorszállítóként érkezett a wokingiakhoz, de a siker nem hogy nem érkezett meg az első négy futam alatt, de nívós istállóként nehéz lehet megélniük, hogy pont nélkül érkeznek meg Európába. Bahreinben már majdnem összejött a pontszerzés, de végül Alonso csak 11. lett, miközben Jenson Button rajthoz sem tudott állni autója energia visszanyerő rendszerének meghibásodása miatt.

Alonso – aki az első futamot kihagyta – nagyon optimista volt az autóját illetően és nagyon meggyőző nyilatkozatokat tett a jövőbeni sikeressége kapcsán. Kérdés, hogy milyen érzésekkel érkezik vissza februári tesztbalesete helyszínére. Vérprofi módjára félre tudja-e rakni rossz érzéseit és tud-e csak a versenyzésre és a minél jobb eredményekre koncentrálni. „Versenyről versenyre vannak újításaink, és biztosítani szeretném, hogy ezt a következetességet tartjuk a hétvége során is. Nagyon nehéz lesz, mivel más csapatok is keményen dolgoznak az autóik fejlesztésén. Remélem azonban, hogy az európai szezon rajtja pozitívan alakul számunkra és ezt a következő néhány versenyen is hozni tudjuk.„ – szögezte le magabiztosan a spanyol pilóta.

Amber-Spanyol_F1_2014-dobogo

A Circuit de Catalunya az első olyan pálya idén, ahol a csapatok – legyen az nagyobb vagy kisebb csapat – a szezon első nagy változtatásait bevetik. „Érdekes hétvége elé nézünk, mivel sok csapat a szezon első európai versenyére fontos fejlesztéseket hoz. Azon dolgozunk, hogy egy viszonylag jelentős csomagot vigyünk a karosszéria fejlesztés terén. Csak jóslatokba bocsátkozhatunk annak tekintetében, hogy mások mivel rukkolnak majd elő. Ami a versenyt illeti, nem is várhatnánk más, mint hogy ugyanolyan erős futamunk legyen Barcelonában, mint Kínában és Bahreinben volt.” – szögezte le a konstruktőri ponttábla hatodik helyén álló Lotus technikai igazgatója, Nick Chester.

 

A verseny és a pálya

 

Ez a versenypálya igazán próbára teszi az autók aerodinamikáját, hiszen gyors és lassú kanyarkombinációkkal van tele. A hosszú célegyenes után erősen kell fékezni az első kanyarba menet, s ez azon kevés lehetőségek egyike, ahol előzni lehet a pályán. Hétvégére ezúttal is napos időt jósolnak az időjósok, így a szokásos változékonysággal most valószínűleg nem kell számolnia a csapatoknak.

A 66-körös Spanyol Nagydíj május 10.-én 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,655 km, a teljes versenytáv 307,104 km. A körrekordot Kimi Raikkönen tartja 2008-ból, ideje 1 perc 21,670 másodperc.

2014-ben Lewis Hamilton révén Mercedes-siker született Spanyolországban. A brit pilóta ideje 1:41:05.155 volt. A második helyen Nico Rosberg (Mercedes) ért célba. A bronzérmes hely Daniel Ricciardóé (Red Bull) lett.

 

(Forrás: Amber PR)