Ételt, Otthont és Esélyt a rászorulóknak!

GYERTYAGYÚJTÁSSAL KEZDŐDIK AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET 18.ORSZÁGOS ADVENTI PÉNZADOMÁNYGYŰJTÉSE A 1353-AS ADOMÁNYVONALON

 December 1-jén, advent első vasárnapján 18. alkalommal hirdette meg Országos Adventi Pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. Ahogy a gyűjtés jelmondata az ’ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!’ is hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem az ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből. Idén december 1. és 31. között minden korábbinál többféleképpen lehet  csatlakozni az adománygyűjtéshez!

 

Sajtótájékoztató a sokszínűség jegyében

 

Lévai Anikó, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete nyitóbeszédében a 2013-as árvizek kapcsán megvalósult rendkívüli összefogásra utalva kiemelte: A rohanó hétköznapokban nehezebben vesszük észre a veszélyben lévőket, a bajbajutottakat, mint mikor rekordáradás fenyeget. A Segélyszervezet azonban ezekben a hétköznapokban is családok százainak nyújt folyamatosan segítséget, hogy problémáik ne sodorják el őket, hogy talpon maradjanak, vagy ha el is estek, újra esélyt kapjanak a talpra állásra. A jószolgálati nagykövet beszámolt arról is, hogy a napokban részt vett azoknak a mézeskalácsszíveknek a sütésében, melyeket idén is köszönetképpen készítettek a támogatott gyerekek az adományozóknak. „Idén is sok szívecskét sütöttünk, mert bízunk abban, hogy sokan meghallják kérésünket és csatlakoznak az ünnepi összefogáshoz, hogy egész évben segíthessünk. Jelentjük: készek vagyunk még többet sütni!”

 

Lehel László, az idei Országos Adventi Pénzadománygyűjtés részleteinek ismertetése előtt visszatekintett a 2012-es összefogásra, melynek eredményeként rekordösszegű, mintegy 191 millió forintnyi adomány gyűlt össze, s járult hozzá a Segélyszervezet munkájához, mindenekelőtt az esélyteremtéshez. Kiemelte, hogy az adventi adománygyűjtés, bár szorosan kapcsolódik az ünnepekhez és karácsony egyik legfőbb üzenetéhez, a cselekvő szeretethez, mégis nagyonis a hétköznapokról szól. Az Ökumenikus Segélyszervezet nem ajándékokat ad az ünnepek alatt és nem karácsonyi ajándékokra gyűjt, hanem arra a szegénység ellen folytatott 365 napon át tartó küzdelemre, amely 20 szociális és fejlesztő központján és egész ország minden megyéjét érintő segélyakciók keretében folytat.

A sajtótájékoztatón rövid köszöntőt mondtak a gyűjtés kiemelt partnereinek képviselői: Nigel Jones a Tesco Magyarország vezérigazgatója, Solymosi Tamás az Operaház balett igazgatója. A rendezvény figyelemfelhívó akciójaként a szervezet budapesti intézményéből érkezett gyerekek egy olyan 1353-as táblát színezetek ki, amelyen az adományvonal számjegyei egy-egy évszakot jelképeztek, ezzel is utalva arra, hogy a Segélyszervezet egész évben segíti a rászorulókat.

Sajtóinformációk a 2013-as Országos Adventi pénzadománygyűjtésről

 

Hogyan lehet csatlakozni?

A hagyományosan advent első vasárnapjától december 31-ig tartó gyűjtésre idén is közösségi- és segélyakciókkal, illetve komplex kommunikációs kampánnyal hívja fel a társadalom figyelmét a Segélyszervezet. Soha ennyi helyszínen és formában nem gyűjtött még  a Segélyszervezet adventkor. A sok kicsi sokra megy igazságában bízva, az adománygyűjtés szervezői azt remélik, hogy a sokak számára nehéz gazdasági helyzetben is meg tudnak valósítani egy széleskörű összefogást a rászoruló családokért.

  • A 1353-as adományvonalon hívásonként illetve sms-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz.

  • Aki rendelkezik bankkártyával, az a megújult www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is.

  • A segélyszervezet adománygyűjtő pontot állított föl a Szent István Bazilika előtti karácsonyi vásárban, területén, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a vásárba érkezőktől. A helyszínen lehetőség nyílik megismerkedni a Segélyszervezet munkájával, az adományozók pedig egy a szervezet rászoruló gyermekeket segítő intézményeinek egyikében készült mézeskalácsívet kapnak ajándékba. Az adománypontnál idén először szeretet.éhség. ajándéktárgyak vásárlásával is lehet segíteni!

  • Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a szervezeten keresztül a rászorulókat. A november 19-én indult gyűjtés arca idén is Kovács Koko István, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete.

  • ·         A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott adománnyal vagy szeretet.éhség. képeslapok megvásárlásával
  • Az Andrássy úton sétálók az Opera által szervezett Diótörő Fesztivál keretében árusított forralt bor és más finomságok árával támogathatják a kitűzött célokat.

  • Idén először csatlakozik a gyűjtéshez a Starbucks is: a kávézókban kapható szeretet.éhség. mézeskalácsos hűtőmágnesek bevételéből származó bevételeket a kávézólánc átutalja a Segélyszervezetnek.

  • Önkéntesként: A Segélyszervezet idén is várja mindazok jelentkezését, akik szívesen segítik önkéntesként az adománygyűjtést. Jelentkezés: onkentes@onkentes.hu

Mire gyűjt a Segélyszervezet?

A gyűjtést idén is hármas célkitűzéssel indítja el a Segélyszervezet: Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek! Évente családok tízezreinek nyújtunk kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonainkban családok százainak biztosítunk lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. És ami talán a legelőremutatóbb: az esélyteremtés, a valódi kitörési pontok a szegénységből. Hogy az állásukat elvesztett családfenntartókat segítsük a munkakeresésben, hogy a gyermekeknek segítsünk a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében. Egy-egy családdal a Segélyszervezet munkatársai akár éveken át foglalkoznak, annak érdekében, hogy önállóan, külső segítség nélkül boldoguljanak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*